| Hrek>> : Alonso: Egy j Ferrari-uralom jhet |
Alonso: Egy j Ferrari-uralom jhet
2011.12.13. 16:21
A Ferrari ktszeres spanyol vilgbajnoka, Fernando Alonso, br elismeri, hogy az idei vk kicsit csaldskelt volt, gy vli, a csapatnak minden terleten sikerlt fejldnie, ezrt a remnyei szerint mr nincs messze az az id, amikor jra a maranelli gpek uraljk majd a Formula-1 meznyt.
Miutn a 2010-ben csak a szezonzr Abu Dhabi Nagydjon bukta el a bajnoki cmet Fernando Alonso, a 2011-es vben a ktszeres vilgbajnok mindssze egyetlen egy futamgyzelemre volt kpes a Ferrarival. Remnyei szerint azonban minden eslyk megvan r, hogy 2010-hez hasonlan 2012-ben is a vilgbajnoki cmrt harcoljanak majd.
„Javultunk a kerkcserk, a rajtok tekintetben, amikkel tavaly mg nem voltunk maradktalanul boldogok, de 2011-ben a stratgia s a versenymenedzsment terletn is sikerlt elrelpnnk” – nyilatkozta Alonso a The New York Times-nak. – „Tavaly volt egy korai rajtom Knban, s egy balesetem Monacban, ami miatt nem vehettem rszt az idmr edzsen. A piltk mindig kvetnek el hibkat, de az idei szezonban prbltam elkerlni azokat a nagy hibkat, amiket 2010-ben csinltam, s mondhatom 2011-ben csak aprbb hibim voltak, amiket az emberek nem is lttak.”
Alonso szerint teht a csapat minden tekintetben fejldtt, ennek ellenre nagy feladat lesz Sebastian Vettel s a Red Bull legyzse. Alonso szerint azrt erre a Ferrarinak minden eslye megvan. „A problma az, hogy idn egy nagyon flnyes Red Bull autval talltuk szembe magunkat, s Vettel is nagyszer volt. Ez a kombinci lehetetlenn tette a szmunkra, hogy a vilgbajnoki cmrt harcoljunk. De ez a csapat, a Ferrari a gyzelemre szletett, s a versenyszenvedly minden egyes csapattagunk a DNS-ben benne van. gy csak arra van szksgnk, hogy talaktsuk a szervezetnket, mert azt akarjuk, hogy a Ferrari ugyanolyan dominns szereplje legyen a Formula-1-nek, mint amilyen az az elmlt vtizedben volt. Jvre nyilvnvalan a vilgbajnoki gyzelem a clunk, de a Ferrari csapatnak, s egy Ferrari piltnak az j szezon eltt nem is lehet ms clja.”
A ktszeres spanyol vilgbajnok szerint neki a Ferrarival kell ismt a cscsra jutnia. „gy gondolom, hogy nincs ms hely a szmomra a Ferrarin kvl, mert ezt kveten minden ms visszalps lenne. Szeretem az gondolkodsmdjukat, s szerintem az olaszok s a spanyolok nagyon hasonl kultrt kpviselnek, ami tele van humorral.”
|