A Ferrari hivatalos kzlemnyben indokolta a dntst, miszerint kilp a FOTA-bl, de mint kiderlt, a kltsgcskkentssel egyetrtenek, s hajlandak egytt dolgozni a tbbiekkel. Az olaszok nzbartabb Forma-1-et s tbb tesztet akarnak.
„Ez egy nehz dnts volt, de egyben egy nagyszer gondolta trsult hozz”- olvashat a Ferrari kzlemnyben. „Vonakodva hoztuk meg, miutn elemeztk a jelenlegi helyzetet, s a holtpont akkor kvetkezett be, amikor olyan alapvet dolgok krdjelezdtek meg, mint az, hogy mirt alakult ez a szervezet, mely ktelyben az tletek legnagyobb felbujtja s promtere, a Ferrari s Luca di Montezemolo is osztozott.”
„Ennek semmi kze ahhoz, hogy a maranelli cg elnke ugyanezt a pozcit tlttte be a FOTA-nl 2009-ig.”
„A legfbb eredmnyek kzl pr a kltsgcskkentsre koncentrlt az elmlt vekben, melyeket a szervezet az FIA-val kzsen dolgozott ki, mely jelentsgteljes elny volt mindenki szmra; a kiscsapatoknak s a nagyoknak egyarnt.”
„A Ferrari egyike volt azoknak, akik a frontvonalban voltak ebben a krdsben – mg a FOTA megalakulsa eltt is -, s tovbbra is az a clja, hogy ezen az ton haladjon tovbb, hogy hossztvon biztosthassa a sport fenntarthatsgt. Ennek ellenre most szksg van arra, hogy j lendletet talljunk ahhoz, hogy tovbbvigyk ezt a dolgot, mert a jelenlegi elnk kivl munkja ellenre (Martin Whitmarsh) a FOTA hatstalannak bizonyult ezen a plyn, aki megprblja egyezsgre hozni a klnbz pozcikat a kzj rdekben.”
A Ferrari egyelre hajland folytatni a kzs munkt, mr ami az RRA-t rinti:
„A Ferrari egytt fog dolgozni a tbbi csapattal a jelenlegi RRA-n (Resource Restriction Agreement), aminek az a clja, hogy kontrollja a kltsgeket, hatkonyabb s hatsosabb tegye azt, mdostsa, hogy mg ersebb tegye olyan kulcsterleteken, mint az aerodinamika, valamint az olyan terletek jraegyenslyozsa, mint a tesztels, s kiterjessze olyan terletekre, mint a motorok.”
Az olasz istll ksz egytt dolgozni a tbbiekkel, de egyben arra is szksg van, hogy a Forma-1 a technolgiai kutats mrcje legyen, mely a Granturismo autkba is tltethet.
Tovbb a Ferrari szerint a Forma-1-et sokkal kzelebb kellene vinni a nzkhz, s sokkal elrhetbb kell tenni a nagykznsg szmra, valamint nvelni kell a tesztnapok szmt, hogy a fiatal versenyzk jval tbb lehetsghez jussanak.