Alonso: Visszatérek az F1-be, mert szükségem van arra, hogy 15 naponta kormány legyen a kezemben

Fernando Alonso elmagyarázza a Forma-1-be való visszatérésének okait, miután más kategóriákban tesztelte magát. Szeptember 25-én az Amazon Prime bemutatja a dokumentumfilm-sorozatát, a Fernando-t, amely egy nyitott ablak a spanyol sport egyik legelismertebb ikonjának életéről. "Kicsit emberibbé tesz, nem árt nekem".

 Mit csinálsz manapság?

Imoláig nem tervezek F1-es versenyre menni, ami október végén van. Addig elmegyek egy napot szimulátorozni a Renault gyárában és a többi napon nyugalom és fizikai felkészülés lesz. Elmegyek Bahreinbe és Abu Dhabiba, mert ez már a világbajnokság utolsó szakasza, és élőben szeretném látni a csapat munkáját, bár a mérnökökkel állandó kapcsolatban vagyok. Otthonról követem a versenyeket és a megbeszéléseket.

Hogyan élted meg ezt az évet azzal, hogy egy forgató csapat a nyomodban volt, még intim helyzetekben is?

 Intenzív volt egy egész évet élni három emberrel a hátad mögött. Elég nagy kihívás volt, mert változó év volt, ugyanúgy, ahogy Dél-Afrikában, mint Bahreinben vagy Indianapolisban, minden logisztikával együtt. A felvételbe be kellett vonnunk azokat a csapatokat is, ahol versenyeztem, valamint a csapattársaimat is, hogy kinyissák az ajtókat számunkra. De az eredmény látványos lesz az autósportot követő emberek és a nagyközönség számára. Mindenki fel fogja fedezni, milyen az élet a tévében látható versenyek után. Egészen klassz, példátlan dolgok vannak abban a kihívásban, amelyet a tavalyi év jelentett számomra, miután annyiszor váltottam kategóriát és autót. Ezt értékelni fogják.

A legbensőségesebb részednek ez a megnyitása felkelti a figyelmet. Ennek ára volt?

Igen, mert nem szoktam bizonyos intimitásokat mutatni. Minden nagyon strukturált az F1-ben, az idő, amelyet a közvéleményben kialakult képben töltesz, majd a magánéleted és a személyiséged megtartod magadnak. A dokumentumfilmben azonban pontosan ezt akartuk közvetíteni: megmutatni azt, amit a televízióban nem látni. A forgató csapattal minden nap tárgyaltunk. Huzavona. Azt kérdezték tőlem: 'Mit rögzíthetünk ma? Mikor készíted el az ételt?' És én: 'Nem...nos, gyere, csak öt perc, és ennyi.' És ez így ment.

15 évvel ezelőtt ez még elképzelhetetlen lett volna veled.

2005-ben vagy 2006-ban, ha felajánlották volna, hogy elkészítsem ezt a dokumentumfilmet, nemet mondtam volna, védve a magánéletet, a nyilvánosság iránti tiszteletből, hogy mit láthatnak vagy nem... De most az a tapasztalat és tudás, amit az emberek keresnek és a megszerzett szeretet segít más dolgokban. Anélkül, hogy megfeledkeznénk a tisztelet bizonyos határainak fenntartásáról. Természetesen dühösnek tűntünk a 2019-es 500 mérföldesen, ahol nem kvalifikáltuk magunkat. Képzeld el, mi látható ott! De ettől kicsit emberibbé válok, nem árt nekem. Jó alkalom volt megmutatni.

Boldog voltál az F1-en kívül?

Igen, nyugodt voltam...

Nyugodt? De ha még nem álltál le!

Úgy értem, hogy nyugodtabb módon élveztem az autósportot. A Forma-1-ben nagyon boldog lehetsz, vasárnaptól csütörtökig élvezheted a családodat. De aztán beszippant: 21 nagydíj, teszt, események, szponzorok...Mindig van rajtad nyomás, súly, felelősség. Élvezed a vezetést, de a rád irányuló reflektorfény miatt úgy érzed, mintha mindig adós lennél, hogy valami mást kell tenned. De ebben az évben az F1-en kívül, Lengyelországba mentem a Dakaros autóval tesztelni és egyedül voltam, senki sem ismert. Megcsináltuk a tesztet, majd körbejártam a pályát a fiziómmal vagy Galleval (a legjobb barátjával)...És élveztem a vezetést, ennyi. Élveztem a csúszást, figyeltem a változás hangját...tiszta vezetés. És ez az extra boldogság, amelyet a dokumentumfilmben látsz. Vezetés az F1 súlya nélkül.

Az 500 mérföldes a legveszélyesebb verseny?

Óriási versenyképességű, mert az első és az utolsó között csak két tized van. És akkor ott van a szerencse faktor. Az 500 mérföldesnek ki kell választania téged, hogy nyerj. Mert még a leggyorsabbak sem garantáltan nyernek. És kockázata is van. Ez a leggyorsabb a világon és nagyobb sebességnél bekövetkezett balesetekkel. Súlyosabb következményekkel járhatnak, mint ha a dűnéről zuhannál le a Dakaron (a dokumentumfilm egyik leglátványosabb jelenete). Az autó belsejében olyan volt, mint egy oszlopnak súrlódás egy szupermarket parkolójában.

Nem fájt másnap az egész tested?

Nem. Néhány ugrás a terepen rosszabb volt, a kulcscsontjaid fájnak a védőfelszereléstől.

"A sport az élet robbanása" - mondod a sorozatban. Egy élet, amelyet kockáztatsz minden versenyen.

Egy sivatagban 190 km / óránál néha elveszíted egy kicsit a látóhatárt, és ha jön egy dűne, akkor ugrasz, és két másodpercig a levegőben vagy, anélkül, hogy tudnád, hogyan fogsz leérkezni. És abban a pillanatban, ahelyett, hogy teljesen pánikba esnél, úgy érzed jobban életben vagy, mint valaha. Úgy gondolod, hogy 'mennyire életben érzem magam, milyen klassz az élet, milyen klassz versenyek!' Élet és erő robbanásod van.

Melyik napon és miért döntöttél a visszatérés mellett?

Egy adott napon túl ez egy folyamat, lépésről lépésre volt. Az érzéseim természetes következtetése volt, újra meg akarom tapasztalni mindazt, ami az F1. Nem sok minden változott, igaz, a problémák, amelyek akkor voltak, amikor elhagytam, még mindig ott vannak; a dominancia és a csapatok közötti nagyon egyértelmű különbségek. Ugyanakkor az F1 továbbra is olyan kihívásokat kínál, amelyeket máshol nem találsz a motorsportban. A többi kategória asztalra helyezése szintén nagy súlyú volt. Nagyon őszinte vagyok, ha lett volna egy másik kategória, amely fontos vagy vonzó kihívást jelentene nekem, oda mentem volna. De a WEC változás folyamatában van, imádtam a Dakart, de sok évem van rá megcsinálni, az Indy egy nagyon versenyképes bajnokság, amely elkötelezettséget igényelne, amelyet jelenleg nem tudnák nyújtani. Mindent összevetve az F1-nek nagyobb súlya volt. Röviden: visszatérek, mert szeretek versenyezni.

De mivel az életed anyagilag megoldott, nem gondoltad, hogy otthon maradj, családot alapíts, a pályádon taníts...?

A dokumentumfilmben azt láthatod, hogy autóba ülni szeretek a legjobban az életben. Az intenzív 2019-es évet követően 2020 nyugott évnek látszott az akkumulátorok újratöltésére, csak a Dakarral és az 500 mérföldessel. De 2021-ben szükségem van arra, hogy 15 naponta kormány legyen a kezemben, versenyeznem kell. És az F1 jobb garanciákat kínált nekem, mint más kategóriák.

 Meddig látod magad versenyeken?

Nos, a Dakaron nincs lejárati idő...és azt hiszem, sok évig fogom csinálni a jövőben. Nézd meg Carlos-t (Sainz) 58...Látom magam ebben a korban. De a pályákon, nagyon magas szinten kell lenni, az F1-ben, remélem lesz még két, három vagy négy évem, mert ezt tudom a legjobban csinálni.

És fizikailag? 40 évhez közelítesz.

Szerintem ennek nincs nagy jelentősége. Ha az életkor olyan tényező lenne, mint a futballban vagy az atlétikában, akkor Hamilton biztosan nem verné meg a fiatalabb Bottast. Az elmúlt évben az F1-ben versenyeztem, 37 éves voltam, a csapattársam (Stoffel Vandoorne) 21. A GP2 és a GP3 győztese és 21-0-ra legyőztem őt (minden versenyen előtte volt), ami még soha nem volt. De mindezt a pályán kell bizonyítani a következő évben. Meglátjuk.

Egy év, amely keménynek tűnik a Renault számára. Készen állsz erre?

Teljesen. Ez az egyik dolog, amit a legjobban értékelek, mert az volt az elképzelésem, hogy 2021-ben visszatérek az új szabályozásokkal, de a járvány ezt egy évvel késlelteti. Amikor ezt megláttam a médiában, hidegzuhanyként ért. Kétségek merültek fel bennem, hogy 2022-ig, még egy évig munka nélkül leszek, várva a szabályváltozást. Három évet a Forma-1 nélkül tölteni...nem tudtam, hogy megfelelő lenne-e nekem. És akkor lehetőségem adódott, hogy jövőre visszatérjek. De nyugalommal, ismerve az elvárásokat és azt a pozíciót, amelyre törekedhetünk. Sajnos még mindig a Mercedes dominál. De nekem úgy tűnt, hogy 2021-ben élni, belülről felkészülni 2022-re és vezetni, egy jobb módszer, mint várni 2022-ig.

Három nehéz döntés született karriered során: kétszer hagytad el a McLarent, egyszer pedig a Ferrarit. Megbántál valamit?

Idővel a dolgokon mindig változtatsz, tanulva a történtekből. De amikor eldöntöttem őket, 100 százalékban biztos voltam benne. Nem volt 50-50 és mindkettőn gondolkodok. Nem, nem. Világos volt számomra, szerintem ez volt a legjobb. És ezek a döntések más helyekre vezettek. A 2007-es McLarenes döntés a legjobb volt mindkettőnk számára. Soha nem lehet tudni, de ha folytatom 2008-ban, az év rendkívül nehéz és borzalmas életminőségű lett volna. És ilyenkor mindent le kell tenni az asztalra. És talán ennek köszönhető, hogy később Ferrari pilóta lettem, mert amikor visszatértem a Renaulthoz (2008-ban), elkezdődtek a tárgyalások. Tehát, ha akkor nem hagytam volna el a McLarent, soha nem versenyezhettem volna egy Ferrarival, amit minden pilóta számára létfontosságú tapasztalatnak tartok. És amikor otthagytam a Ferrarit (2014), rossz szezonom volt a McLarennel, a Honda motorral. Nehéz volt, hogy nem állhattam dobogóra...de hála a Ferraris távozásnak, indulhattam az Indy 500-on, mert a McLarennek volt ilyen terve. És a McLaren azt is hagyta, hogy a WEC-ben versenyezzek, és ennek köszönhetően világbajnok lettem. Sok döntésnek nem volt azonnal pozitív eredménye, de hosszú távon más lehetőségeket kínáltak fel nekem versenyzőként. Tapasztalatok, amelyekről nagyon szép emlékeim vannak.

Carlos Sainz a Ferrarinál lesz jövőre. Utat mutattál neki?

Azt hiszem, közvetve. Próbáltam segíteni neki, ahogy csak tudtam. Emlékszem, egyszer Monacóban, amikor a Formula Renaultban voltam, felültem egy robogóra, hogy elmagyarázzam neki a pályán azokat a referenciapontokat, amelyeken vezetnem kellett. A Toro Rossónál is segítettem bármiben ami kellett...De mindenki megteszi a saját lépéseit. Feltételezem, hogy az F1 számára 20 évvel ezelőtt nagyon nehéz volt megbízni egy spanyol pilótában és biztonságos értéknek tekinteni. Azt hiszem, az egész pályafutásom után, az utánam érkezett embereknek bizalmat szavaztak, anélkül, hogy fontos dolgokat tettek volna. Remélhetőleg ez hasznos volt.

Saját fordítás!