Július 13./ Még mindig élvezem!

Micsoda nagyszerű érzés, hiszen újra nyertünk! És én alaposan ki is élvezem ezt a sikert, most épp itthon, Oviedóban, miután nemrég hazajöttem. Amikor egy nagydíj véget ér, egyből elkapják az embert az érzelmek, de ilyenkor profinak és koncentráltnak kell maradni, mivel rengeteg kötelességünk van, mint például a sajtókonferenciák. De aztán másnap reggel, amikor felébred az ember az ágyában, már semmit sem kell magában tartania az öröméből, és az egy igazán különleges érzés. Azt kell, hogy mondjam, hogy én a legutóbbi győzelmem óta, eddig minden reggel ezzel az érzéssel ébredtem!

Túl sok időt nem töltöttem azzal, hogy a Brit Nagydíjon aratott győzelmem technikai okain gondolkozzam. Minden verseny egy külön történet, és mi túlságosan is jól tudjuk már, hogy mennyi minden változhat egyik versenyről a másikra. Amit biztosan állíthatok az az, hogy a hétvégén bevetettünk néhány komolyabb fejlesztést, amiknek köszönhetően könnyebb volt vezetni az autót, mint korábban, és főleg a gyors kanyarokban volt sokkal jobb a tapadásunk. Ez azt jelenti, hogy nőtt az autónk aerodinamikai leszorítóereje, márpedig ez volt az a terület, amiben a leginkább le voltunk maradva a riválisainkhoz képest. Ezzel szemben nem gondolom azt, hogy a motorvezérlésre és a befújt diffúzor használatára vonatkozó módosítások szerepet játszottak volna a hétvégi eredmény alakulásában. Mi a pályának specifikusan azon a részén voltunk gyorsabbak a többieknél, ahol gyakorlatilag nem is kell fékezni, ami azt jelenti, hogy nem a szabályváltozásoknak köszönhetjük ezt az eredményt, hanem annak, hogy jól megy a jelenlegi autónk.

Ez a győzelem nem fog változtatni a hozzáállásunkon a következő versenyekre. Reálisan kell néznünk a dolgokat, mert jelenleg 92 pont a hátrányunk a pontversenyben, és ez egy nagyon nagy különbség. Ezért továbbra is egyszerre csak egy versenyre fogunk koncentrálni, és megpróbálunk majd annyi győzelmet szerezni, amennyit csak lehetséges. Ez azt is fogja jelenteni, hogy néha kicsit több kockázatot kell majd vállalnunk, amiért esetenként talán komoly árat fizetünk majd, de akkor is be kell vállalnunk, mert nincs más választásunk. Természetes, hogy nem adjuk fel a harcot, de egyelőre nem szabad a bajnoki címre gondolnunk, és ahogy Montezemolo is elmondta a minap Maranellóban, továbbra is két lábbal a földön kell járnunk.

Vasárnap délelőtt hatalmas élményben volt részem, hiszen megtehettem néhány kört a 375 F1-gyel, azzal a modellel, ami meghozta a Ferrarinak az első F1-es nagydíjgyőzelmet még 1951-ben. Valenciában, a Ferrari-napokon (Ferrari Days) vezettem már egy nagyon hasonló autót, a 375 Indyt, de a jóból sosem sok! Nyilván egy kis időbe telik, amire az ember hozzászokik a maitól nagyon eltérő pedálelrendezéshez, hiszen ebben az autóban baloldalon volt a gáz-, és jobboldalon a fékpedál. Ezenfelül a motorerő és a gumik tapadása közti arány is épp az ellenkezője a mai versenyautókénak, úgyhogy kicsit meg kell változtatnom a vezetési stílusomat ahhoz, hogy gyorsan tudjak menni vele, de csodálatos élmény volt vezetni ezt az autót. Biztosan állíthatom, abban az időben, amikor ezekkel az autókkal versenyeztek, nemcsak hihetetlenül tehetségesnek kellett lenniük a pilótáknak, de egy kicsit őrültnek is!

Különleges hangulat uralkodott most vasárnap Silverstone-ban. Igaz, ott mindig sok a néző és aktívak is, de számunkra most valahogy még különlegesebbnek tűnt az egész, nem tudnám megmagyarázni, hogy miért – talán azért, mert nagyon szerettünk volna jól szerepelni ezen a fontos történelmi évfordulónkon. Amióta csak a Ferrarinál versenyzek, gyakran történtek ilyen véletlen egybeesések a győzelmeim és a csapat számára fontos pillanatok között. Például, ott volt az első versenyem tűzpiros overálban, amit rögtön megnyertem Bahreinben, vagy az első versenyem Monzában a Scuderia pilótájaként, ahol szintén első lettem. Most pedig itt van ez az újabb győzelem hatvan évvel Gonzalez első ferraris sikere után. Remélem, hogy a jövőben is még sok ilyen különleges pillanatot élhetünk át együtt a csapattal.