Hírek>> : Lehet, a McLaren nem élné túl a szükséges változtatásokat? |
Lehet, a McLaren nem élné túl a szükséges változtatásokat?
2018.06.27. 17:10
Erre gyanakszik John Barnard, a McLaren korábbi tervezője, aki már Ron Dennisnek is azt tanácsolta, többet foglalkozzon a Forma-1-ben érintett részleggel.
Barnard 1980-tól dolgozott a McLarennél, egy négyéves nyeretlen sorozat szakadt meg a segítségével, köszönhetően a forradalmi, karbon monocoque-kal ellátott MP4/1-nek, majd 1984 és 1986 között uralták a sportot, sorra szerezték a címeket. A brit csapat ismét nehéz időket él: 2012 óta nem nyertek nagydíjat, legutóbb 2014-ben álltak dobogón, az utolsó egyéni címhez pedig egészen 2008-ig kell visszalapozni.
A tervezőzseni „The Perfect Car” címen írt önéletrajzi könyvet, melynek bemutatóján beszélt korábbi csapatáról, kifejtve, szerinte el kellene vetni a jelenlegi, mátrixalapú menedzsmentet, de nem biztos, hogy az alakulat képes túlélni a szükséges változtatásokat.
„Egy mátrix jellegű menedzsmentrendszerrel rendelkeznek, amit valószínűleg Martin Whitmarsh honosított meg – le kell bontani ezt, és nem hiszem, hogy menne a dolog. Változtatni kell a gondolkodásmódon”- fejtette ki Barnard. „Nem tudom, mennyi ideig fog tartani, azt sem, hogy vajon a csapat képes-e túlélni egy ilyen jellegű és alapvető változást.”
„Figyelembe véve azt, amikor mi csatlakoztunk a McLarenhez 1980-ban, és tekintettel az akkori problémákra, amiken akkor próbáltunk változtatni, meglehetősen kis szervezetről beszéltünk akkoriban. Ha a mai problémákat vesszük alapul azokkal a számokkal, hogy mennyi ember van ott, nem lenne ínyemre a munka. Olyan, mint megfordítani egy tartályhajót.”
Barnard úgy érzi, az sem volt előnyös a McLaren f1-es erőfeszítéseinek, hogy Ron Dennis diverzifikálta a céget, beleértve olyan részlegek megalkotását, mint a közúti kocsik.
„Én mindig is nagyon aggódtam a diverzifikáció miatt”- mondta Barnard. „Tudom, Ron ötlete volt, hogy cégek egy nagy csoportját akarta, ezt az irtózatosan nagy szervezetet, és ő ülne az egész csúcsán - el is érte. Szerintem mindezt a Forma-1-csapat árán érte el.”
Elárulta, ő sürgette anno Dennist, hogy a Forma-1-re koncentráljon, semmint a szélesebb körben vett üzletre.
„Folyamatosan azt mondogattam Ronnak, ’Ki futtatja a Forma-1-et? Vissza kell térned oda, összerakni, senki más sem képes rá, csak te’. Ő így felelt: ’Igen, vannak ezek a srácok, ő ez, ő pedig az’. Elnézve a mai McLarent, és arra gondolva, hogy ha valamennyit megfogadott volna belőle, akkor esetleg máshogy festhetnének a dolgok.”
|