Hírek>> : Raikkönen odaadta a pole-t Vettelnek – Hamilton az első sorban! |
Raikkönen odaadta a pole-t Vettelnek – Hamilton az első sorban!
2018.04.28. 16:56
Sorozatban harmadik pole pozícióját szerezte Sebastian Vettel az Azeri Nagydíjon. A legnagyobb veszélyt Kimi Räikkönen jelentette elsőségére, ám a sokat hibázó finn végül csak 6. lett. Az első soron a tavalyi utcai harcostárssal, Lewis Hamiltonnal osztozik a bajnoki éllovas.
Mennyit ér az időmérős motormód? A kérdést korábban csak a Mercedes kapcsán volt szokás föltenni, pénteki elsősége után a Red Bull viszont legalább annyira értette azt a Ferrarira is, mint a címvédőre. Az osztrákok előre számoltak azzal, hogy két ellenfelük motorja révén nagyot gyorsul szombatra, és a vörös autók az utolsó szabadedzésen máris a formajavulás jeleit mutatták, miközben az osztrákok visszaestek, a Mercedes pedig továbbra is csak kapaszkodott.
Az erőviszonyok és az időjárási viszonyok állandó változása, a csúszós pálya, a gumikezelési gondok, a kiszámíthatatlan szél és a falak közelsége együttesen komoly izgalmakat ígértek a bakui kvalifikációra – amit aztán…
De csak haladjunk sorjában!
Q1: Egymásnak feszülő kis bikák
Az időmérő edzés két csapat számára tulajdonképpen már a harmadik edzés végével megkezdődött. Szergej Szirotkin autótörésével, Nico Hülkenberg egy váltóhibával adott munkát szerelőinek, akik viszont nem centizték ki úgy a javítást, mint két hete Daniel Ricciardo emberei – ennek megfelelően egy teljes mezőny vágott neki az év negyedik időmérőjének.
A 20 fős csapat aztán már 4 perc elteltével máris megcsonkult. A már délelőtt is csak csúszkáló Romain Grosjan egy nagy elfékezéssel és bukótérből tolatással melegített, aztán egy másik bukótérből már arról tájékoztatta mérnökét, hogy beragadt a váltója. A zsákutcából nem volt visszaút, a francia kör nélkül, már a Q1-ben búcsúzott.
A Red Bull már első körében bemutatta, mi lehet az időmérő másik meghatározó tényezője a gumi-előkészítés mellett: Max Verstappen a szélárnyékával vezette föl Daniel Ricciardót, aki kezdésnek mindjárt jó 0,3 másodpercet adott csapattársának. Helmut Marko már pénteken jelezte, ezzel próbálják ellensúlyozni a „partimódjuk” hiányát – több másik csapathoz hasonlóan.
A Ferrariknak és a Mercedeseknek nem volt szükségük szélárnyékra ahhoz, hogy gyorsak legyenek. A legjobban Kimi Räikkönen kezdett, aki 1:42,538-as idővel jutott tovább, megelőzve Max Verstappent, Lewis Hamiltont, Sebastian Vettelt és Daniel Ricciardót. Az ötös fogatot mindössze 0,3 választotta el egymástól.
Kakukktojásként a 0,8-et kapó Valtteri Bottas lógott ki a sorból, aki elé Esteban Ocon furakodott be a 6. helyre. A Force India franciája Ricciardótól kapott egy tökéletes szélárnyékot, amellyel fél másodpercet adott minden élmenőknek az utolsó szektorban, bizonyítva a módszer hatékonyságát.
A Q1-es kiesések sorsáról végül több esetben incidensek döntöttek az időeredmények helyett. A két Toro Rosso egymást ütötte ki a versenyből. Brendon Hartley egy szűk szakaszon az út közepén poroszkált defektes gumival, amit kínai „barátja”, Pierre Gasly értett félre. Előbb balról akarta kerülni csapattársát, aztán jobbra vágott, és majdnem katapultált a másik két autóra futva. „Mi a ***?!” – méltatlankodott a francia. „Sajnálom, fiúk” – kért bocsánatot az új-zélandi.
Rajtuk kívül Marcus Ericsson és Stoffel Vandoorne búcsúzott még – a belga kiesése egyben keresztül is húzta a McLaren számításait: Fernando Alonso szélárnyéktárs nélkül maradt… Kevin Magnussen eközben csapattársa után az egyik oldalsó légterelőjét is elvesztette a Q1-ben, ám a dán legalább továbbjutott.
Q2: Räikkönen elfékezett esélye
Nagy kérdés volt az időmérő előtt, érzi-e olyan magabiztosnak magát a három élcsapat ahhoz, hogy megpróbálkozzon a szuperlágyon bejutni a Q3-ba, ezzel szerezve taktikai előnyt a vasárnapi versenyre. A válasz egyértelmű volt: mindhárom gárda megpróbálta!
A piros gumin a két Mercedes bizonyult a leggyorsabbnak, Hamilton 3 ezreddel előzte meg csapattársát, 1:42,676-es kört futva, mögéjük Verstappen 0,2-es hátránnyal zárkózott föl, őt Vettel és a virgonckodó Ocon követte.
A szuperlágyas taktika Ricciardo és Räikkönen esetében bizonyult a legveszélyesebbnek. Az ausztrál 0,8-del elmaradt az első helytől, a finn pedig első menetében kétszer is kicsúszott, s miután kockásra fékezte a versenyguminak szánt szettjét, ő máris lemondhatott a szuperlágyas rajtról.
A hat versenyző a hajrában aztán a biztonság kedvéért mégis föltetette az ultralágyat, ám körüket végül inkább a boxutcában fejezték be. A legneccesebb Ricciardo helyzete volt, aki a 10. helyig csúszott vissza, ám miután csapata látta, hogy a Williamsek nem jelenthetnek igazi veszélyt rá, őt is lassításra szólították.
Räikkönennek nem volt választása, ultralágyon futott 1:42,510-es körével az első helyen jutott tovább, de az élmezőnyből egyedüliként a legpuhább Pirellivel várja a rajtot.
A Q3-ba még a két Force India és a két Renault jutott be, a Williams fiataljai legyőzték Fernando Alonsót, Kevin Magnussen pedig ezúttal be kellett érje a Charles Leclerc mögötti 15. pozícióval.
Q3: Räikkönen kezében volt, de elejtette…
Az első két edzésrész alapján nehéz lett volna megállapítani, ki is vág neki favoritként a mindent eldöntő harmadik szakasznak – az első menetek már némi támpontot adtak. Sebastian Vettel 1:41,498-as körrel ragadta el az ideiglenes pole pozíciót, 0,342-es előnnyel Hamilton és 0,445-essel Bottas előtt. Räikkönen ezúttal is hibával kezdett, az egyik kanyarban vissza kellett vennie, miután fennakadt egy kerékvetőn, és az előtte lévő fal vészesen közelített. Ricciardo eközben nem elkerülte, le is koccantotta az egyik korlátot.
A mindent eldöntő köröknek ezek után Vettel, Hamilton, Bottas, Verstappen, Ricciardo, Räikkönen sorrendben várták, míg mögöttük az Ocon, Pérez, Hülkenberg, Sainz sorrend alakult ki.
Elsőként Bottas és Hamilton lépett a gázra. A brit 9 ezredet faragni tudott Vettel első szektoros részidején, ám a pálya közepén már 0,2-es hátrányban volt a másik négyszeres bajnokkal szemben. 1:41,677-re javított, de Vettelre nem jelentett veszélyt.
Kimi Räikkönen annál inkább! Az első két szektorban lila részidőket futott, miközben csapattársa az egyik kanyarban csúnya blokkolást mutatott be. 2007 bajnoka nagy előnyre tett szert, és már a kezében volt az első rajtkocka, ám a pálya utolsó szakaszában nagy hibát vétett, és javítás helyett 1 másodperces hátránnyal szelte át a célvonalat. Hiába tűnt a leggyorsabbnak, be kellett érnie a 6. hellyel. A Red Bulloknak pedig a 4-kel és az 5-kel – előbbi Ricciardóé, utóbbi Verstappené lett.
Az elején azt kérdeztük, mennyit érhet az időmérős motormód. A válasz: a Ferrarié egyre többet. Ez most már szombati dominancia! Sebastian Vettel zsinórban harmadik időmérőjét nyerte, pályafutása 53. pole pozícióját ünnepelte, és csak amiatt bosszankodhat, hogy mellőle nem a 2. rajtkockáról idén először lemaradó Räikkönen, hanem a tavalyi versenyen történt incidens másik főszereplője, Lewis Hamilton rajtolhat.
A középmezőny legjobbjának ezúttal a magára találó Force India bizonyult, Ocon és Pérez sorrendben, mögéjük a két Renault sorolt be. Nico Hülkenberget ugyan 5 rajthellyel hátrasorolják, azt legalább elmondhatja, hogy időmérős veretlensége most sem szakadt meg, hiszen ismét legyőzte Carlos Sainzt.
Az Azeri Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:
|
Versenyző |
Csapat |
Q1 |
Q2 |
Q3 |
1. |
Sebastian Vettel |
Ferrari |
1:42,762 |
1:43,015 |
1:41,498 |
2. |
Lewis Hamilton |
Mercedes |
1:42,693 |
1:42,676 |
1:41,677 |
3. |
Valtteri Bottas |
Mercedes |
1:43,355 |
1:42,679 |
1:41,837 |
4. |
Daniel Ricciardo |
Red Bull-TAG Heuer |
1:42,857 |
1:43,482 |
1:41,911 |
5. |
Max Verstappen |
Red Bull-TAG Heuer |
1:42,642 |
1:42,901 |
1:41,994 |
6. |
Kimi Räikkönen |
Ferrari |
1:42,538 |
1:42,510 |
1:42,490 |
7. |
Esteban Ocon |
Force India-Mercedes |
1:43,021 |
1:42,967 |
1:42,523 |
8. |
Sergio Pérez |
Force India-Mercedes |
1:43,992 |
1:43,366 |
1:42,547 |
9. |
Nico Hülkenberg |
Renault |
1:43,746 |
1:43,232 |
1:43,066 |
10. |
Carlos Sainz |
Renault |
1:43,426 |
1:43,464 |
1:43,351 |
11. |
Lance Stroll |
Williams-Mercedes |
1:44,359 |
1:43,585 |
|
12. |
Szergej Szirotkin |
Williams-Mercedes |
1:44,261 |
1:43,886 |
|
13. |
Fernando Alonso |
McLaren-Renault |
1:44,010 |
1:44,019 |
|
14. |
Charles Leclerc |
Sauber-Ferrari |
1:43,752 |
1:44,074 |
|
15. |
Kevin Magnussen |
Haas-Ferrari |
1:43,674 |
1:44,759 |
|
16. |
Stoffel Vandoorne |
McLaren-Renault |
1:44,489 |
|
|
17. |
Pierre Gasly |
Toro Rosso-Honda |
1:44,496 |
|
|
18. |
Marcus Ericsson |
Sauber-Ferrari |
1:45,541 |
|
|
19. |
Brendon Hartley |
Toro Rosso-Honda |
1:57,354 |
|
|
20. |
Romain Grosjean |
Haas-Ferrari |
idő nélkül |
|
|
|