Hírek>> : Marc Gené: Az egyenesekben gyenge a McLaren, nem Alonsón múlik |
Marc Gené: Az egyenesekben gyenge a McLaren, nem Alonsón múlik
2018.04.27. 13:27
A korábbi spanyol-katalán forma-1-es versenyző, jelenleg a Ferrari kötelékébe tartozó Marc Gené úgy véli, ha a McLaren javulni akar, ahhoz az aerodinamikai hatékonyságon kell változtatni. Szerinte Alonso hibátlan versenyeket fut.
Sokkal jobb a McLaren ahhoz képest, amit az előző három évben, a Honda-korszak során el tudtak érni, nyilván ez nem is volt nehéz, de azt még nem mondhatjuk, hogy ezt a gyötrelmes időszakot a McLaren teljes egészében maga mögött tudta hagyni.
A wokingiak bár általában pontszerző helyeken tudnak befutni akár Fernando Alonso, akár Stoffel Vandoorne révén, saját elmondásuk szerint még bőven nincsenek ott, ahol szeretnének, és könnyen elképzelhető, hogy túl optimista célokat tűztek ki maguknak 2018-ra.
A legmarkánsabb gyengeség a McLarennél jelenleg az időmérős teljesítmény. A korábbi F1-es versenyző Gené szerint ez egyetlen dolognak tudható be. "Amit a McLarennek tennie kell, az az, hogy javul az egyenesekben elért sebességek tekintetében. Ezt az aerodinamika változtatásával el lehet érni, Fernando viszont ettől függetlenül három hibátlan versenyt futott. Azt mondják, hogy a McLaren komoly fejlesztéseket hoz magával majd Barcelonába, de a lemaradás egyelőre jelentős."
Amikor az As spanyol sportnapilap az általános esélyekről kérdezte, Gené nem tudott, esetleg nem is akart favoritot kiemelni a vb-címre. "Korai egyelőre ezen gondolkozni. Ami viszont látszik, hogy apróságokon múlik egy-egy futamgyőzelem és azon, éppen melyik pályán köröz a mezőny. Jelenleg a három csapat, a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull egyforma esélyekkel rendelkezik."
|