Szenvedélyes, lendületes, és ha kell könyörtelen – úgy a volán, mint a mikrofonok mögött. Jól ismerjük már Fernando Alonso ezen oldalát a Forma–1-ben töltött 17 szezonjából. A szédületes körök, a kőkemény csaták és a csípős megszólalások mögött álló ember ugyanakkor már kevésbé lehet ismerős, hiszen a médiát sokszor csak tehernek, néha kimondottan ellenségnek érző spanyol előszeretettel bújik versenyzői álarca mögé.

„És ez így is van jól. Még a hazámban, Spanyolországban is a sportolót ismerik csak” – állapította meg Alonso, aki most azonban a német Bild bulvárlapnak tett egy kivételt, és engedte, hogy a privát életéről is faggassák kicsit.

Mondhatnánk, azok ismeretében, hogy a bajnoki címekért a legnagyobb csatákat Michael Schumacherrel és Sebastian Vettellel vívta, ironikus, hogy éppen egy német lappal ennyire elnéző, ám mint mondja, valójában szoros viszony fűzi őt ellenfelei hazájához, ahol ráadásul nagy népszerűségnek is örvend. „Nem tudom, miért. Talán a Michael Schumacher-korszak miatt. Németország a Forma–1 hazája, és én harcoltam Michaellel és Vettellel is. Németország mindig szerepet játszott az életemben. A családom akkoriban meg is kérdezte: »Miért van neked ennyi német szurkolód? Hirtelen németül adod az interjúkat?« Fogalmam sincs, de valamiért kedvelnek engem a németek. És én is őket” – hízelgett.

És elárult egy kevésbé ismert "titkot" is. „Az első szurkolóim Németországból érkeztek. Szerintem a pályafutásom elején több német szurkolóm volt, mint spanyol. Amikor először dobogóra álltam, vagy nyolcvan levelet kaptam a világ minden tájáról. Egyet Japánból, egyet Hollandiából, egyet Olaszországból, kettőt nem tudom, honnan – de hetvenötöt Németországból!”

Családja a földön tartja

Ami személyes arcát illeti, Alonso ugyanolyan hétköznapi figurának tekinti magát, mint bármelyik átlagember. „Egy teljesen normális fickó vagyok, egy normális fiú, egy normális barát. Tudom, hogy mennyibe kerül egy liter tej a szupermarketben, Luganóban vásárolok be, ahol lakom, szívesen főzök és járok moziba” – festett képet mindennapjairól.

„Versenyzőként mindenki próbál boldoggá tenni, a csapat, a szponzorok, és emiatt mindent elvesznek tőled, miközben én csak a versenyzésre akarok koncentrálni. Amikor viszont a divatmárkám fotózására megyek, magam foglalom a repülőjegyet, összevetem az árakat, és próbálok spórolni. A mindennapi életben én is mindennapi problémákat próbálok megoldani.”

Elmondása szerint a családja segít neki abban, hogy a sztárság ellenére is a földön tudjon maradni. „Ha elszállsz, könnyen landolhatsz ott, ahol nagyon fáj. Én mindent megosztok a családommal, megbeszélem velük, milyen gondolataim, álmaim és céljaim vannak, és sosem teszek semmit, amiről nem kérdezem meg őket. Például minden nap telefonálok édesanyámmal – vagy mielőtt a pályára készülök, vagy utána. Mindegy, hogy milyen időzónában vagyunk, vagy hogy mennyi a teendőm, mindig igyekszem elérni őt Skype-on.”

A kötődés persze nem véletlen, hiszen már gokartos pályafutása kezdetekor is a családja egészével lépett a versenyzés világába. Apja rendszeresen gokartozott, és elsőként Alonso hat évvel idősebb nővérének épített egy saját gokartot. „De miután ő nem annyira élvezte, én meg ott játszottam körülötte, engem ültettek be. Egyből megszerettem, apám pedig azt mondta, jó vagyok. Még csak három voltam, de már itt eldőlt” – idézte fel a kezdeteket.

Még megvan a bizsergés

Alonsót megkérdezték, ennyi F1-es év után milyen gondolatokkal ébred reggelente. „Ez változó, és attól függ, hogy a szezon mely időszakában járunk. Általában pozitív gondolatokkal ébredek – főleg a versenyszezonok között, vagy a hét közepén, amikor nincsenek kötelezettségeim. Ha stresszes a helyzet, akkor már kevésbé jó a hangulatom. Legtöbbször már van egy terv a fejemben, például a kerékpározásról, a fitneszedzésről. Tudom, hogy ezt-azt el kell intéznem, de még a szezonok között is fegyelmezett vagyok. Van egy gokartpályám, egy múzeumom Oviedóban, és a divatmárkám, a Kimoa is leköt, mivel már százötvenkét országban árusítunk.”

Adódik a kérdés, jócskán 30 fölött, a 18. szezonra készülve (mely ráadásul a WEC miatt dupla szezon lesz számára) nem esik-e még nehezére e sok kötelezettségnek megfelelni. „A szezon vége már eléggé megterhelő. És ha az utolsó versenyekre úgy érkezel, hogy nincs már miért küzdened, valamint a rajtrács végén állsz, úgy elég nehéz összeszedettnek maradni” – ismerte el.

Ennek ellenére még csak eszébe sem jut a visszavonulás, sőt, idén többet fog versenyezni, mint valaha. „Nyilván golfozhatnék, vagy csinálhatnék bármi mást is, de hiszem, hogy minden úgy történik, ahogyan történnie kell. Az ember nem változtathat a végzetén. A szezon közepén mindig átgondolom, mi vár rám a következő évben. Aztán jön a verseny előtti hétfő és kedd, és megint érzem a bizsergést, amiből tudom, szeretem, amit csinálok. A versenyzés az életem, és nem fogok visszavonulni, amíg a testem azt nem üzeni: eljött az idő.”

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.