Hírek>> : Alonso: 10 éve nem lettem volna képes erre |
Alonso: 10 éve nem lettem volna képes erre
2018.02.20. 17:30
Fernando Alonso úgy érzi, el fogja bírni azt a terhet, amit a Forma–1-ben és a WEC-ben való párhuzamos szereplés jelent, 10 évvel ezelőtt viszont még nem állt volna készen erre a feladatra, amit akárki továbbra sem tudna végigcsinálni…
A spanyol versenyző élete legforgalmasabb szezonjára készül: a királykategóriában 21, a WEC-ben 5 futamon áll majd starthoz. Programja nem mindennapi, az elmúlt években ugyanis senki sem vállalkozott arra, hogy a Forma–1 mellett más csúcsszériában is teljesít egy szezont, ami persze nem meglepő, hiszen mindez igen komoly terheléssel jár.
Alonso kapcsán is fölmerült már, vajon hogyan bírja majd a rengeteg utazást, és azt, hogy hétvégit szinte folyamatosan versenyzéssel kell töltenie. Vannak, akik „féltik” a kétszeres világbajnokot, mondván a kimerültség rossz hatással lesz teljesítményére (mindkét szériában), és az sem segít rajta, hogy a maga 36 évével már a „korosabb” versenyzők közé tartozik. Ő maga azonban nem aggódik. „Nem vagyok öreg, még nem is őszülök” – kezdte tréfásan a Marcának nyilatkozó klasszis.
„Komolyan mondom, fizikailag teljesen rendben vagyok. Oké, 10 évvel ezelőtt sokkal nehezebb lett volna egy ilyen kihívással szembenézni. Lehetetlen lett volna, vagy legalábbis egy komoly hiba” – utalt arra, hogy az utóbbi időkben fizikai és mentális szempontból is erősebb, felkészültebb versenyzővé vált, mint volt legkomolyabb F1-es sikerei idején.
„Most viszont biztosra veszem, hogy meg fogok birkózni ezzel a feladattal. A Forma–1-ben is állandóan utaznunk kell, és a többi versenysorozat, például az IndyCar esetében is ez a helyzet. Most teljesen készen állok. Korábban ilyen programot még senki sem teljesített. Szinte lehetetlen. Csak egy pályafutás egy bizonyos pontján – ahol én tartok a sajátomban – lehet véghezvinni mindezt. Akárki nem tudná megcsinálni” – magyarázta.
Az idei szezonban természetesen kulcsfontosságú lesz Alonso számára, hogy folyamatosan felkészülten érkezzen a versenyhelyszínekre, ezért az edzéseket is komolyabban veszi. „Most minden apró részletnek nagy jelentősége lesz. Szinte egy egész évet kell előre megtervezni úgy, hogy az utolsó, novemberben esedékes nagydíjig jó kondícióban legyek” – hangsúlyozta.
|