Hírek>> : A McLaren luxusproblémája |
A McLaren luxusproblémája
2018.02.16. 20:12
A 2019-es szezon előtt egy „kellemes luxusproblémával” találhatja szembe magát a McLaren, amikor döntenie kell versenyzőpárosáról – jelentette ki a csapat ügyvezetője, Zak Brown, aki kifejezetten örül annak, hogy rátermett pilóták közül kell választania.
A McLaren 2018-nak is Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne kettősével vág neki, ezt a párost pedig sokan kiemelkedően színvonalasnak tartják, hiszen egy kétszeres világbajnok, és egy fiatal tehetség alkotja. Eközben az istálló tartalékversenyzőjeként dolgozó Lando Norris (akit a jövő egyik legnagyobb csillagának tartanak) is ott dübörög már a McLaren ajtaján…
2019 előtt tehát nem lesz egyszerű eldönteniük, kiket ültetnek autóba, ha jelenlegi pilóták is maradni akarnak, és Norris is folytatja remeklését az F1-ig vezető úton. Ezt a problémát viszont nem tartják valós problémának. „Számos különböző forgatókönyv létezik, és olyan ez, minta ruletteznénk. Bármi történhet” – nyilatkozta a téma kapcsán a csapat ügyvezetője. „Tudjuk, milyen lehetőségeink vannak, de még nem foglalkozunk ezekkel. Ez az egész még túl korai lenne” – tette hozzá.
„Nagyszerű helyzetben vagyunk, három remek versenyzőnk van, és két szabad ülésünk, szóval egy luxusprobléma lesz. Majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok, és mit tartogat a jövő a csapat számára” – magyarázta az amerikai szakember, aki támogatásáról biztatta a 2017-es évet nehezen kezdő, később viszont formába lendülő Vandoorne-t.
„Stoffel tavaly teljesen más helyzetben volt, mint Fernando, hiszen a pályák egy részét neki még tanulnia kellett. Kicsit furcsa ez, de úgy érzem, a tavalyi szezon jót tett a fejlődésének, hiszen nyomás került rá és nagyon gyorsan kellett elemeznie a helyzetet, valamint a lehető legtöbbet kellett kihoznia a helyzetből. Idén már harcban kell lennie Fernandóval az időmérőkön, tavaly ugyanis nagy volt a különbség közöttük ezen a téren. Szeretném látni, hogy fej-fej mellett haladnak. Most már meg kell dolgoztatnia Fernandót” – hangsúlyozta.
„Szerintem az összes pilóta tudja, hogy a többiek veszélyt jelentenek a helyére – nem csak Lando –, szóval nagyon összeszedett lesz, és mindent megtesz, hogy jó munkát végezzen” – fogalmazott, majd végül jelezte, mindent elkövet majd azért, hogy a fiatal belga ne érezze elnyomva magát a csapat „szupersztárja” mellett. „Egyformán kezeljük őket. Alonsóra nagyobb figyelem hárul, de mérnökök ugyanannyit foglalkoznak velük. Néha, ha csak egy új alkatrész van, akkor az hozzá, a tapasztaltabb pilótához kerül, de szerintem ez máshol is így van. Szeretném éreztetni vele, hogy Fernando szupersztár státusza ellenére őt is ugyanúgy támogatjuk. De ő is jól kezelte a helyzetet, megértette azt, és nem csinált problémát belőle” – zárta gondolatát.
|