Hírek>> : Még több új szponzort ígér a McLaren |
Még több új szponzort ígér a McLaren
2018.02.15. 20:32
Több támogatóval is megegyeztek már, a bejelentések sora azonban még nem ért véget, a McLaren ugyanis újabb egyezségekről fog hírt adni a szezon kezdetéig – jelentette ki a csapat ügyvezetője, Zak Brown, majd hozzátette, kereskedelmi szempontból remekül mennek az istálló dolgai.
A McLaren legutóbb arról adott hírt, hogy komoly együttműködésbe kezdett az amerikai számítástechnikai óriással, a Dell-lel, a 2018-as naptári évben pedig ez már a harmadik szponzorációval kapcsolatos bejelentés volt a Honda távozása és a Renault érkezése óta ismét „felkapottá” vált istállótól. És ezzel még nem értek a sor végére!
„Kereskedelmi szempontból nagyon jól mennek a dolgaink” – jelentette ki az ügyvezető a Motorsportnak nyilatkozva. „Volt három bejelentésünk is, de a szezon kezdetéig még lehet egy-kettő, és utána is folytatódhatnak még a bejelentések” – tette hozzá optimistán.
Bár az előző évekhez képest (amikor jóformán csak a szponzorok távozásáról olvashattunk a McLaren kapcsán) így is remekül állnak, év közben újabb támogatók figyelmét kelthetik fel, ha a terveknek megfelelően komolyabb előrelépést tesznek. „Ha elindul a szezon, egy kicsit lelassulnak a dolgok, de megállni sosem fogunk! Sokan érdeklődnek, és ha pályára lépünk, az is segíthet majd, hiszen többen látni akarják, hogyan teljesítünk” – magyarázta Brown.
„Nem könnyíti meg a helyzetünket, hogy a tavalyi szezonban kilencedikek lettünk a bajnokságban. Szóval, gyorsan bizonyítanunk kell, hogy többé már nem vagyunk egy kilencedik helyezett csapat, és erre kell építenünk” – fogalmazott az amerikai üzletember, aki már korábban egyértelművé tette, névadó szponzoruk nem lesz, viszont vannak igen érdekes lehetőségeik a szezonra.
„Nincs szükségünk névadó szponzorral. Ellenben a NASCARRAL, ahol tényleg sokat jelent egy ilyen támogató, hiszen sokszor hivatkoznak rá, a Forma–1-ben nem gondolom, hogy a Mercedest Petronas Mercedesnek nevezik. A kommentátorok sem hívják így. Meg akarom tartani a McLaren nevet. Mi a McLaren vagyunk. Idén nem hiszem, hogy lesz főtámogatónk, de szeretnénk egyet. Vissza akarunk térni arra a szponzorációs szintre, ahol három-négy éve voltunk. Jól haladunk, hogy elérjük az idei pénzügyi célokat, és ez lendületet ad a csapatnak” – zárta gondolatát.
|