Hírek>> : Végre felkészülten vághat neki a teszteknek a McLaren |
Végre felkészülten vághat neki a teszteknek a McLaren
2018.02.15. 17:41
Még a későn meghozott motordöntés ellenére is felkészültebben fog nekivágni a McLaren a téli tesztidénynek, mint a Hondával közös éveikben.
Egy év távlatából is sok érdekességgel szolgál az Amazon nemrég bemutatott, a McLaren előző idényéről, de azon belül is főként a 2017-es felkészülési időszakról szóló dokumentumsorozata, a Grand Prix Driver. Nemcsak arról fest képet, hogyan, milyen hangulatban dolgozik egy F1-es istálló a téli időszakban, amikor a sportág látszólagos téli álmát alussza, de arról is lerántja a leplet, hogy már az első pillanattól kezdve mennyire rosszul állt a McLaren-Honda szénája.
A négyrészes sorozatból megtudhatjuk, hogy a gyártási folyamat már eleve csúszott – és nem csak a Honda miatt. A csapat új, aerodinamikai szempontból a határokat feszegető padlólemezét annyival tovább tartott elkészíteni, hogy a tervezett kettő helyett mindössze egy készült el belőle a barcelonai tesztig, ráadásul emiatt és az új vezetőszárny késése miatt még a pár nappal a teszt elé időzített silverstone-i bejáratást is le kellett mondaniuk.
Ehhez jött még, hogy a Honda-motor elsőre nem illeszkedett az időközben módosított váltóhoz, majd amikor mégis összeszerelték őket, a hajtóegységet nem tudták beindítani, s a japánoknak ki kellett javítani a szoftvereket. Az istálló így végül szó szerint pár órával a wokingi bemutató előtt állította össze és matricázta fel az MCL32-t, amit aztán a leleplezésről egyből Barcelonába szállítottak. Holott az eredeti terv az volt, hogy egyszerre két autót gyártanak, és egyiket a bemutatóra, a másikat Spanyolországba viszik.
A csapat azóta bizonyára a saját előző évi hibáiból is tanult, ám még inkább bízhat abban, hogy az új Renault-erőforrás kevesebb fennakadást fog okozni, mint egy éve a Honda. Matt Morris, az istálló mérnökigazgatója úgy érzi, még úgy is felkészültebben vágnak neki a teszteknek, hogy a motorjukról szóló döntést egészen későn, csak szeptember közepén hozták meg.
„Az eddigi munka, különösen a Renault-val közös munka alapján úgy vélem, felkészültebbek leszünk az első barcelonai tesztnapra, mint voltunk a múltban a Hondával. Mindig jó lenne egy kicsivel előrébb tartani, mint ahogyan éppen állunk, de az autó elkészítése és a Renault-motor használata terén is annyira felkészülten vágunk neki a pár héten belül rajtoló tesztnek, amennyire csak lehet” – ígérte a szakember.
Elismerte, a késői megállapodás miatt ezúttal is megcsúsztak kicsit a munkával, ám elmondása szerint ezt a lemaradást most sikerült behozniuk. „Volt pár kissé szoros hetünk, de azóta a normál programunk szerint dolgozunk. Nincs szó arról, hogy le kell dolgoznunk a lemaradásunkat. Volt két hét hátrányunk, de amióta visszahoztuk, minden a normál kerékvágásban halad.”
„Ha korábban váltottunk volna motort, sok dolgot már korábban elintézhettünk volna. De amúgy is próbáljuk a legjobban kihasználni az időnket a karosszéria és a váltó kialakítása terén, így véletlenül éppen belefért az utolsó pillanatban meghozott döntés. Jeleztem: »Véglegesítenünk kell a karosszériát, Éric, Zak, meg tudjátok mondani, milyen motort szerelünk be?« Szerencsére időben megadták rá a választ” – mesélte Morris.
Az előjelek tehát kedvezőbbnek tűnnek idén, mint egy évvel ezelőtt, és a hangulat is jobb Wokingban. Már csak az a kérdés, a tesztek is jobb képet festenek-e, és az új MCL33-as valóban annyival versenyképesebb lesz, mint remélik.
Az új masina február 23-án érkezik, és ezúttal is három nappal később viszik először pályára Barcelonában.
|