Hírek>> : A McLaren, a Honda és a 2017-es év: Totális reménytelenség |
A McLaren, a Honda és a 2017-es év: Totális reménytelenség
2018.02.13. 20:22
Az Amazon Prime egy négyrészes dokumentumfilm-sorozatban mutatta be, mennyire volt nehéz a McLaren tavalyi éve. Finoman fogalmazunk azzal, ha azt mondjuk, hogy nagyon.
Azzal mindenki nagyjából tisztában van, mennyire rémálom volt a McLaren számára az elmúlt három év a Honda-házasság miatt. Az autó rettenetesen megbízhatatlan volt, és ha esetleg végig is értek egy-egy futamon, akkor is legfeljebb az utolsó néhány pontszerző helyben reménykedhettek. A motorszállító-váltás és a szakítás előtti utolsó évről, 2017-től tavaly az Amazon készített egy négyrészes dokumentumfilm-sorozatot.
A négy rész különböző, nem túl pozitív kicsengésű címeket kapott, ezek a "Változás szele", a "Kudarcra tervezve", a "Bemutató napja" és a "A csőd felé vezető út" lettek szabad fordításban, és az egy évvel ezelőtti, a mostanihoz hasonló, autóbemutató előtti időszakot mesélik el, illetve az ekkor tapasztalt ezer és egy problémát.
Az első problémát a padlólemez jelentette, a filmsorozat elején Simon Roberts ismeri el Jonathan Neale-nek, hogy mindössze egyetlen darab lesz kész a Silverstone-i filmezéssel egybekötött napra, valamint a teszt első két napjára. Ezt a McLaren még túl is élte volna, jöhettek a sokkal súlyosabb gondok, természetesen a Honda erőforrásával kapcsolatban.
Ezek már sokkal kínosabb problémák voltak, ugyanis amikor a motor megérkezett Japánból, kiderült, hogy a kialakítása nem egyezik az eredeti tervrajzokon szereplő megvalósítással, így teljesen át kellett tervezniük gyakorlatilag mindent az erőforrás környékén, többek között azt is, hogy hogy kapcsolódjon az egész a váltóhoz.
Itt borult minden, ugyanis ezeket a problémákat követően a McLaren már nem tudta utolérni magát, pedig akadtak volna még más megoldandó feladatok is, például a fékrendszer finomhangolása. Ettől kezdve a McLarennél nemhogy a riválisokhoz, de előbb a saját maguk előzetes munkatempójához képest összeszedett hátrányt is be kellett hozni.
Megfeszített munka következett, sikerült átdolgozni az autó hátulját, hozzáigazítani mindent a japánok erőforrásához váltóval-motorborítással-mindennel, és alig néhány nappal a bemutató tervezett ideje előtt kész is lettek mindennel.
Be kellett volna röffenteni az autót, ekkor viszont a japánok elektronikus úton be sem tudták indítani a motort, ugyanis nem volt meg hozzá a megfelelő szoftverjük... A történet többi részét ismerjük: nagy nehezen csak bemutatták az autót a maga összetákoltságában, de a teszten jöhetett az újabb adag probléma: négy nap alatt mindössze 208 megtett kör, rengeteg meghibásodás, és Alonso kirohanása: "Ez a motor egy rakás sz*r!"
Pedig ezt a "káposztát" azért melegítették fel 2015-ben több mint két évtized után, hogy megidézzék a Senna-Prost fémjelezte McLaren-Honda aranykort. A Szingapúri Nagydíj hétvégéjén viszont jött a bejelentés, miszerint a McLaren 2018-tól Renault motorokkal folytatja.
|