Hírek>> : McLaren: Jobb, ha nem ígérünk teljesíthetetlent |
McLaren: Jobb, ha nem ígérünk teljesíthetetlent
2018.02.01. 19:50
A McLaren vezetői elismerték, a 2018-as szezon kezdete előtt az egyik legnagyobb kihívást az jelenti számukra, hogy kordában tartsák saját elvárásaikat az új évaddal és motorpartnerrel kapcsolatban. Tudják, ha túl optimistán nyilatkoznak, az idővel visszaüthet.
Miután a McLaren búcsút intett a Hondának, és szerződést kötött a Renault-val, sokan bízni kezdtek abban, hogy az istálló visszatérhet a mezőny elejére. Ezeket a reményeket a vezetők és a pilóták nyilatkozatai is táplálták, az elmúlt időszakban ugyanis többször kijelentették, a dobogós helyezéseket, de a győzelmet sem tartják elérhetetlennek.
Most valamivel óvatosabban jósoltak, hiszen tudják, ha elmaradnak az év elején kitűzött céloktól, könnyen a kritikák középpontjába kerülhetnek (ahogyan történt az a Honda-éra elején is, amikor sikert ígértek, de pontot is alig szereztek). „Mindez része a játéknak, viszont uralkodnunk kell magunkon” – kezdte a versenyigazgató, Éric Boullier. „Nem ígérhetünk túl nagyot, és amit ígérünk, azt teljesítenünk kell. Ez a kulcsa mindennek” – tette hozzá.
A francia szakember tudja, most mindenki (a csapaton belül, és azon kívül is) izgatott a váltás miatt, viszont semmit sem szabad magától értetődőnek venni, hiába tűnik ugyanis jobbnak a Renault-motor, a sikerért ugyanúgy meg kell dolgozniuk. „Érzelmileg elég nehéz ez. De az is a munkám része, hogy kezeljem a helyzetet. Még akkor is, ha latinosabb vagyok, mint a legtöbb brit kolléga” – mondta.
„Nagyon könnyű izgalomba jönni három sötét év után olyankor, amikor látod a fényt” – jegyezte meg a helyzet kapcsán. „Az álmom az, hogy nyerjünk Ausztráliában, de valójában jobb lenne egy harmadik helyezés” – folytatta mosolyogva. „Ha nyersz Ausztráliában, az az első dolgod, hogy leülsz a szponzorokkal, a részvényesekkel és mindenkivel, hogy elmagyarázd, ez csak egy futam volt, jobb, ha megnyugszanak. Persze, örülnék, ha ilyen problémáim volnának” – magyarázta.
Az ügyvezető, Zak Brown kiemelte, azért is fontos a nagy ígéretek kerülése, mert ezekkel a csapat túl nagy nyomást helyezhet saját magára. „Jobb helyekért akarunk harcolni, ami nagyobb nyomást eredményez, de fel kell nőnünk ehhez. Rég nem voltunk már elöl, ezért fontos, hogy ne legyenek túlzó elvárásaink Ausztráliában. Azt hiszem, ott mi leszünk az egyik legfelkapottabb csapat, mert mindenki látni akarja, mire jutunk a Renault-val. Szóval fontos, hogy ne helyezzünk túl nagy nyomást a saját vállunkra” – emelte ki az amerikai.
|