Fernando Alonsónak a Ferrarinál már az is elég volt a távozáshoz, hogy a bajnoki dobogónak sosem a kívánt fokára állhatott föl a csapattal. A McLarennél ehhez képest három évet húzott le úgy, hogy még a pontszerzés is csak kevésszer jött össze neki, 2017 őszén mégis meghosszabbította a szerződését Wokinggal. Pedig mint az a McLaren évéről szóló, hamarosan bemutatott dokumentumfilmből kiderül, Éric Boullier versenyigazgató a félresiklott téli teszteken még biztosra vette, erre nem kerülhet sor, sőt, attól tartott, versenyzőjének azonnal elege lesz belőlük.

Hogy mégsem így alakult, abban kulcsszerepe volt a 2016 végén munkába álló Zak Brown ügyvezető igazgatónak. Az amerikai nyitottságával módot talált arra, hogy a gyér eredmények ellenére legalább annyira motiválttá és elégedetté tegye versenyzőjét, hogy rábírja a maradásra. Ennek eredménye lett a májusi Indy 500-as szereplés, a nemrég teljesített daytonai 24 órás, de az is, hogy nem kis kockázatot vállalva 2018-ban engedélyezte Alonsónak a teljes WEC-szereplést, benne a Le Mans-i 24 órás versennyel.

Az F1-es kisiklás után Alonsónak sikerült új célt találnia a vágyott mesterhármas formájában, és Brown személyében megtalálta azt a partnert is, aki az F1-es főnökök többségével ellentétben nem zárkózik el az efféle kihívásoktól. „Ha a motorsportról van szó, Zak sokkal szélesebb látókörrel bír” – nyilatkozta Alonso főnökéről. „Az eddigi összes Forma–1-es csapatfőnököm csak a Forma–1-re koncentrált. Talán nem látják, hogy vannak más lehetőségek is arra, hogy a márkájukat, a nevüket világszerte ismertebbé tegyék. A motorsport sokkal többről szól a Forma–1-nél, és Zak ezt megértette.”

Kapcsolatukat azonban nemcsak az azonos szemléletmód teszi működőképessé. „Kedvelem őt, és azért értjük meg ennyire jól egymást, mert mindketten versenyzők vagyunk, ő maga is szokott versenyezni. Szenvedélyesen szereti a motorsportot, minden hétvégén vezet valamelyik pályán, saját autógyűjteménye is van. Ez a szenvedély az oka annak, hogy ilyen jól megértjük egymást” – vélekedett a spanyol. „Ő egy nagyszerű fickó, aki világosan beszél veled. Nem játssza meg magát, ha jó vagy rossz híre van, nem rejteget semmit. És nincsenek hátsó szándékai sem. A kijelentései egyértelműek és őszinték, nekem pedig tetszik ez a hozzáállás.”

Emellett persze az érdekeik is közösek. Ahogy Alonsónak, úgy a McLarennek is jól jön mostanság a figyelem, az F1-en kívüli siker (vagy legalább annak lehetősége), hiszen egy cipőben járnak: régóta nem olyan eredményesek, amilyennek hírnevük alapján lenniük kellene, és ez a nimbuszuknak sem tesz jót. Miközben Alonso megállás nélküli versenyzéssel és más módon való bizonyítással próbálja elviselhetővé tenni a várakozás időszakát, a marketing világából érkező Brown a marketing eszközeivel, az amerikai piacon való kopogtatással, Alonso népszerűségének felhasználásával igyekszik ellensúlyozni a pályán hiányzó eredményeket.

És az őket övező felhajtás azt mutatja, egyelőre sikerrel teszi. Bár a McLaren a múlt évben egyedül a Saubert tudta legyőzni, a szezont tekintve többet voltak a figyelem középpontjában, mint a 4. helyezett Force India. Ráadásul a Hondától való elhatárolódással a szurkolóik bizalmát is sikerült megőrizniük, megerősíteni bennük, hogy zajlik az átalakulás, jönni fognak a szebb idők. És ezzel a szponzoroknál sem vágták még el végleg magukat.

Brown azonban nem csak puszta marketingből teszi, amit. Mint mondja, őt is ugyanaz a szenvedély hajtja, mint Alonsót. „Még senkit sem láttam, aki annyira mohón vágyott arra, hogy versenyautóba üljön, mint Fernando. Emlékszem Dan Gurneyékre, Mario Andrettikre, akik minden létező kategóriában jelen voltak. Én nem látom akadályát annak, hogy ez ma is működjön. Most célba vette ezt a nagy mesterhármast. Csapatfőnökként is érdekesnek találom ezt. A McLaren márka az egész világ motorsportjában ismert. Indianapollisban szerepelni Fernandóval és Michael Andrettivel pedig egy álom megvalósulása volt.”

A mesterhármasra egyébként neki is fáj a foga. „Szeretném, ha a McLaren visszatérne a Forma–1-es dobogóra, és azt is, ha Fernando megcsinálná a mesterhármast, én pedig csapatfőnökként érném el ugyanazt. Természetesen ez azt is jelenti, hogy nekem is szükségem lesz egy monacói győzelemre, amit ő versenyzőként már elért. Szeretném a lehető legtovább csinálni ezt a munkát, mert ennek a csapatnak a motorsportmúltja elképesztő.”

Ahhoz, hogy a McLarennel maga is mesterhármasig jusson, Alonso mellett a márkát is el kell vinnie más sorozatokba. Indianapolisban félig már sikerült az Andretti-csapattal való összefogás révén, hosszabb távon pedig Le Mans-ba is szeretne visszatérni. „Előbb várjuk meg, hogy alakulnak a szabályok! Érdekel a lehetőség, mert korábban nyertünk Le Mans-ban, és a sportautózás az üzleti érdekeltségi körünkbe tartozik, melyben reklámozhatjuk magunkat. A jövőben az IndyCarban és a sportautózásban is el tudom képzelni magunkat. A Forma–E-ben az akkumulátorok beszállítóiként már érdekeltek vagyunk. Az elsőbbséget a Forma–1 élvezi, de az IndyCar, a sportautózás, a Forma–E és az e-sport teheti teljessé a portfóliónkat” – tekintett egy kicsit távolabbra.

Két versenyőrült, hasonló ambíciók. Ki tudja, talán épp ennek köszönhető, hogy nem lett valóság Boullier tavaly év eleji aggodalmas jóslatából, és a mezőny egyik legjobbja még most is itt van nekünk, motiváltan, sikerre éhesen, továbbra  is készen arra a rég vágyott ugrásra…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.