Hírek>> : 25 verseny 8 hónap alatt: így fest Alonso 2018-as gigaprogramja! |
25 verseny 8 hónap alatt: így fest Alonso 2018-as gigaprogramja!
2018.01.30. 15:48
Igencsak nagy fába vágta a fejszéjét Fernando Alonso a mesterhármas és a sportautózás iránti lelkesedésével: 2018-ban összesen 25 versenyhétvége vár rá!
Fernando Alonsónak hívták azt a versenyzőt, aki pár éve még azt pedzegette, az F1-es versenynaptár további bővítése esetén ő inkább visszavonul, mert belefáradt a sok utazásba, és szeretne valódi magánéletet élni. Erre most, amikor küszöbön a történelem eddigi leghosszabb Forma–1-es idénye, melyben most először három oda-vissza nagydíj is szerepel, ugyanez a Fernando Alonso (vagy talán nem is teljesen ugyanaz) úgy dönt, nagyban játszik, és nem elégszik meg a Le Mans-i 24 óráson való szerepléssel, teljes idényt akar futni a WEC-ben.
Hogy mennyire merész vállalkozásba kezdett, ahhoz elég csak megnézni az így összeállt idei versenynaptárát. Egyedire, de egy kicsit talán ijesztőre is sikeredett. Na nem mintha ő ijedős típus lenne.
Szezonja (amely egyébként a múlt hétvégi daytonai szereplésével már tulajdonképpen elkezdődött) március 25-én az F1-es Ausztrál Nagydíjjal rajtol, míg a WEC-ben csak május 5-én mutatkozik be. Ezt követően igencsak sűrű lesz a programja, hiszen máris egymást követő három hétvégén kell versenyeznie.
De a java csak ezután jön, hiszen június 10-e és július 8-a között 5 egymást követő futamot kell teljesítenie. Nehezítő körülmény, hogy ezen időszakba esik a Le Mans-i 24 órás verseny is, amelynek programja gyakorlatilag a teljes hetet lefedi. Kanadából egyből Franciaország felé kell vennie az irányt, aztán ugyanott teljesít egy F1-es versenyt is, majd következik Ausztria és Nagy-Britannia, pihenő nélkül.
Miközben az F1 augusztusban három hétre nyári szünetre vonul, neki már augusztus 19-én Silverstone-ban lesz jelenése, majd a következő két hétvégén Belgiumban és Olaszországban versenyez. A következő erőltetett menet az év végén jön. Október végén Amerikában és Mexikóban szerepel, egy szusszanásnyi szünet után Brazília felé veszi az irányt, majd a következő hétvégén már a világ másik végén, Kínában teljesíti a 6 órás versenyét, hogy hét nap múlva Abu-Dzabiban lezárja F1-es idényét.
A 2018-as naptári évben ezzel március 25. és november 25. közé sűrítve összesen 25 versenyt vállalt, mindezt 36 hétvége alatt, ami havonta három futamos átlagot jelent. Tudva, hogy a múlt évet szintén kettős szerepben befejező Brendon Hartley számára mennyire megerőltető volt fizikálisan és mentálisan a sok utazás, időzónaugrás és átállás, igencsak nagyratörő programnak tűnik ez Alonso részéről.
Ő persze már a múlt évben megmondta: „Ha tehetném, minden hétvégén versenyeznék.” És a jelek szerint ez nem kívánság, hanem törekvés a részéről.
Vakmerő kalandvágy, vagy túlzó becsvágy lenne? Merészsége mindkét módon értelmezhető, ám egy biztos: a maró F1-es sikertelensége vitte őt erre az útra, és nem lennénk a helyében, ha 2018 végén úgy érezné, bármelyik vállalkozásából többet tudott volna kihozni a másik nélkül…
Így fest Fernando Alonso 2018-as versenynaptára:
Időpont |
Kategória |
Verseny |
Helyszín |
március 25. |
F1 |
Ausztrál Nagydíj |
Melbourne, Ausztrália |
április 8. |
F1 |
Bahreini Nagydíj |
Szahír, Bahrein |
április 15. |
F1 |
Kínai Nagydíj |
Sanghaj, Kína |
április 29. |
F1 |
Azeri Nagydíj |
Baku, Azerbajdzsán |
május 5. |
WEC |
Spái 6 órás |
Spa-Francorchamps, Belgium |
május 13. |
F1 |
Spanyol Nagydíj |
Barcelona, Spanyolország |
május 27. |
F1 |
Monacói Nagydíj |
Monte-Carlo, Monaco |
június 10. |
F1 |
Kanadai Nagydíj |
Montreal, Kanada |
június 16-17. |
WEC |
Le Mans-i 24 órás |
Le Mans, Franciaország |
június 24. |
F1 |
Francia Nagydíj |
Le Castellet, Franciaország |
július 1. |
F1 |
Osztrák Nagydíj |
Spielberg, Ausztria |
július 8. |
F1 |
Brit Nagydíj |
Silverstone, Nagy Britannie |
július 22. |
F1 |
Német Nagydíj |
Hockenheim, Németország |
július 29. |
F1 |
Magyar Nagydíj |
Mogyoród, Magyarország |
augusztus 19. |
WEC |
Silverstone-i 6 órás |
Silverstone, Nagy Britannie |
augusztus 26. |
F1 |
Belga Nagydíj |
Spa-Francorchamps, Belgium |
szeptember 2. |
F1 |
Olasz Nagydíj |
Monza, Olaszország |
szeptember 16. |
F1 |
Szingapúri Nagydíj |
Szingapúr |
szeptember 30. |
F1 |
Orosz Nagydíj |
Szocsi, Oroszország |
október 7. |
F1 |
Japán Nagydíj |
Szuzuka, Japán |
október 21. |
F1 |
Amerikai Nagydíj |
Austin, USA |
október 28. |
F1 |
Mexikói Nagydíj |
Mexikóváros, Mexikó |
november 11. |
F1 |
Brazil Nagydíj |
Sao Paulo, Brazília |
november 18. |
WEC* |
Sanghaji 6 órás |
Sanghaj, Kína |
november 25. |
F1 |
Abu-dzabi Nagydíj |
Jasz-Marina, Abu-Dzabi |
*A WEC szezonja nem ér véget Kínában, a bajnokság első "szuperszezonja" átnyúlik 2019-be, amikor március 16-án Sebringben az 1500 mérföldes versenyen, május 4-én a spái 6 órás versenyen, június 15-én és 16-án pedig a Le Mans-i 24 órás versenyen küzd tovább a mezőny.
|