Hírek>> : A McLaren-Renault ígéretesnek tűnik már a szimulátorban is |
A McLaren-Renault ígéretesnek tűnik már a szimulátorban is
2018.01.30. 12:32
A McLaren elnöke, Zak Brown elmondása szerint az MCL33 szimulációi alapján az autóval ott tartanak, ahol tavaly kellett volna.
A McLaren tavaly a szezon második felében meghozta a döntést, miszerint három katasztrofális évet követően végleg szakítanak a Hondával, és helyette a Renault erőforrásaival folytatják. A wokingiak nagyon remélik, hogy a francia erőforrással végre olyan sikerekre lehetnek képesek, mint korábban.
Lehet okuk a reményre, hiszen a Red Bull évek óta sikeres a Renault-val - tavaly három futamgyőzelmet is szereztek.
Az MCL33 február 23-án mutatkozik be, és a McLaren elnöke, Zak Brown elárulta, egyelőre minden a legnagyobb rendben.
"Minden nagyon jól halad az autó tervezésével. Épp átmentünk a törésteszten, és minden a terv szerint halad. Február 23-án mutatjuk be a gépet, és először február 26-án gurulunk pályára." - kezdte Brown a spanyol AS előtt.
"Az összes szimuláció szerint ott tartunk, ahol tavaly kellett volna. Néha azonban a szimulátorban működik, majd a pályán nem, tavaly azonban gyakrabban működött, szóval szerintem egy tisztességes szezont zárhatunk."
Brown azt is hozzátette, hogy Alonsóra semmilyen extra nyomást sem helyeznek - már amíg a "kalandozásai" nincsenek hatással az F1-es teljesítményére.
"Lehetséges, hogy Fernando több versenyt is a Forma-1-en kívül teljesít idén. A Forma-1 a legfontosabb a számára, szóval mi nyitottak vagyunk más versenyszériákra is, feltéve, hogy a Forma-1, vagyis az elsődleges célunk semmilyen módon sem szenved hátrányt. Mi nyitottak vagyunk: jöhet Le Mans, Spa..."
|