Hírek>> : A McLaren is meg akarja nyerni az Indy 500-Le Mans-Monacói GP triót |
A McLaren is meg akarja nyerni az Indy 500-Le Mans-Monacói GP triót
2018.01.28. 21:15
Nem csak a Forma-1-es világbajnok, Fernando Alonso szeretné megnyerni a három legrangosabb eseményt a motorsportban, hanem a McLaren elnöke, Zak Brown is.
Alonso a tavalyi indy 500-as indulását követően idén a daytonai 24 órás versenyen áll rajthoz. Ezzel a kétszeres F1-es világbajnok ugyanis a le mans-i 24 órás viadalra készül, hiszen Alonso egyértelmű célja, hogy megnyerje a motorsportok grand slamét.
A spanyol mindenképpen szeretné bebizonyítani, hogy nem csak a Forma-1-ben tud bajnok lenni, hanem azt is meg akarja mutatni, hogy a világ legjobbja. Az F1-es Monacói GP győzelme mellé azonban még hiányzik az első hely az Indy 500-on és Le Mans-ban - jelenleg ezért vannak vendégszereplései a különböző kategóriákban.
Azonban nem csak Alonso szeretné elérni ezt a célt, hanem a főnöke, Zak Brown is - még akkor is, ha csak csapatfőnökként nyílik rá esélye. Az amerikai megjegyezte: "Nincs olyan csapat a világon, akinél szívesebben dolgoznék, mint a McLarennél. Ezzel az istállóval F1-es dobogón szeretnék állni. És ami Fernando grand slam terveit illeti, azt gondolom, menő lenne ezt csapatfőnökként is elérni."
Brown tudja, hogy a "kedvence" mögött háttérbe szorul: "Természetesen ez azt jelenti, hogy csapatfőnökként szerezzek egy monacói győzelmet is, amit Fernando versenyzőként már elért. Ezt a munkát olyan sokáig szeretném csinálni, amíg csak lehet, hiszen ennek a csapatnak és a versenysport történelmének lenyűgöző a részévé válni."
Ami Indy 500-at illeti: "Amit tavaly Indianapolisban tettünk, azzal egy régi álmom vált valóra. Mindenek előtt amiatt, hogy mindezt Mario Andrettivel csináltuk, akit már gyerekkoromban is csodáltam, illetve Fernando Alonsóval, egy kétszeres F1-es bajnokkal. Ez egyszerűen hihetetlen."
|