Hírek>> : Montoya: Közelebb vagyok a mesterhármashoz, mint Alonso |
Montoya: Közelebb vagyok a mesterhármashoz, mint Alonso
2018.01.25. 14:57
Korábbi vetélytársa, Juan Pablo Montoya jó esélyt lát arra, hogy Fernando Alonso elérje nagy célját, a mesterhármast – igaz, őt is érdekelné a dolog…
A Ferrarival való 2014-es szerződésbontása óta Fernando Alonso nemhogy közelített a hőn áhított harmadik világbajnoki címe felé, minden korábbinál távolabb került tőle. A Honda-motorral való szenvedése ráébresztette, hogy a Forma–1-ben már aligha ostromolhat nagy rekordokat, és legfőbb riválisait, Lewis Hamiltont és Sebastian Vettelt is nehezen érheti már utol a bajnoki címek számában, emiatt másfelé kezdett el keresgélni. Új célja az lett, hogy F1-es monacói győzelmét (és világbajnoki címeit) kiegészítve megnyerje az Indy 500-ast és a Le Mans-i 24 órást, s a klasszikus mesterhármassal vonuljon be a sportág legnagyobbjai közé.
Annak ismeretében, hogy F1-es kollégái közül csak keveseket vonzza ugyanez a kihívás, kétségbeesett irányváltásnak tűnhet Alonso új „projektje”, ám volt ellenfele, Juan Pablo Montoya szerint érdemes próbálkoznia. Már közel járt az Indy 500-as megnyeréséhez is. „Nem hiányzott nála semmi ehhez. A Honda remek motort adott neki, nagyszerű volt az autója, csak egy műszaki hiba állította meg őt. De ez benne van az Indyben, muszáj, hogy minden tökéletesen menjen.”
Az autósport történetében eddig csak Graham Hillnek jött össze az Alonso által vágyott mesterhármas, ám közel hozzá már többen is kerültek. „Mindenképpen képes arra, hogy elérje, de nem lesz könnyű. Valójában én közelebb vagyok hozzá, mint ő” – viccelődött a kolumbiai, aki az Indy 500-at kétszer, a Monacói Nagydíjat pedig egyszer nyerte meg. „Hogy nálam lesz-e Le Mans, azt nem tudom még. Meglátjuk, mi történik a szabályok terén, és hogy van-e esély arra, hogy a Penske valamikor is megcsinálja. De jó lenne megpróbálni.”
Montoya egyébként úgy érzi, ilyen szempontból sok a közös benne és Alonsóban. „Mi olyan versenyzők vagyunk, akik nem riadnak meg az új dolgoktól. Nem tudom, más F1-es versenyzők miért nem próbálkoznak ezzel. Amikor fiatal vagy és az F1-ben szerepelsz, azt gondolod, nincs is más azon túl” – bírálta kollégáit.
Alonso kapcsán végül megjegyezte, a spanyolnak talán még az F1-ben is lesz esélye újabb győzelmekre, hála a McLaren motorváltásának. „A Renault-val sokkal jobban kell mennie, igaz, már a Hondával is kezdett működni a dolog.”
Ami az F1 egészének átalakulását illeti, hozzátette: „Még követem az eseményeket, de számomra a Forma–1 sosem volt a legizgalmasabb versenysorozat. Az amerikai versenyekre show-ként tekintenek, Európában viszont sok hagyományszerető ember van, akik másképp gondolkodnak erről. Meglátjuk, hogy a Liberty megoldja-e mindezt.”
|