Hírek>> : Összetörték az új McLarent – futamgyőzelmet remélnek tőle idén! |
Összetörték az új McLarent – futamgyőzelmet remélnek tőle idén!
2018.01.24. 20:11
Teljesítette a törésteszteket az új McLaren, miközben már a Renault embereit is beépíti a csapatba. Zak Brown a nyeretlenségi sorozatuk megtörését reméli 2018-tól.
Kedden sikeresen átesett az FIA kötelező töréstesztjein a 2018-as McLaren. Erről a wokingi csapat számolt be közösségi oldalán. A mezőnyből ők a harmadik istálló, amelyről tudható, hogy új gépe sikerrel vette a téli teszteket megelőző legfőbb akadályt, melyet idén a glória terheléses tesztje tett még nehezebbé. „Épül az autó, az FIA tesztjei teljesítve! Az MCL33 kezd összeállni” – írta a brit csapat.
Éric Boullier eközben saját közösségi oldalán egy másik építkezésről tett közzé fotót. A McLaren gyárépületében a dicső múltat hirdető piros-fehér McLaren-Hondák mögött már az új partnerüktől, a Renault-tól érkező szakemberek sorakoztak. Kissé képzavaros helyzet. „Csapatépítés 2018-ra a McLarennel és a Renault-val a McLaren Technológiai Központjában” – írta a fotó mellé a versenyigazgató.
Felettese, Zak Brown szerint kiváló a hangulat a Hondától különváló, a Renault-szerződéstől pedig sokat remélő gárdánál, melynek célja, hogy idén végre visszatérjen az élmezőnybe. Hiszik, hogy a franciák erőforrásával ez lehetséges lesz. „Ez egyértelmű előrelépés lesz, de az emberek nem várhatnak tőlünk csodákat” – állapította meg az ügyvezető igazgató.
Egy korábbi interjúban arról beszélt, fő céljukat a dobogóra való visszatérés jelenti. Brown az új partnerüknek, a CNBC csatornának adott interjújában most ugyanakkor már a győzelem lehetőségét is említette. „Remélem, hogy idén szerezhetünk futamgyőzelmeket. Az előttünk álló autók nagyon gyorsak, de a Renault-val való kapcsolatunk remekül alakul. Szeretnék egy versenyt nyerni, és szerintem ez elérhető is lehet” – fogalmazott.
A McLaren legutóbb 2012-ben Brazíliában nyert versenyt, azóta húzódó nyeretlenségi sorozatuk a leghosszabb az istálló történetében.
Bár Brown elismeri, pocsék volt a 2017-es szezonjuk, szerinte a sok rossz takarásában pozitív előrelépések is történtek, melyeknek a közeljövőben fogják élvezni a gyümölcseit. „A csapat kiváló munkát végzett 2017-ben, még ha a versenyzés fájdalmas is volt. És nekem csak tizenkét hónapig kellett szenvednem, így el tudom képzelni, milyen lehet a csapat többi tagjának, akik már három vagy még több éve vannak itt. A hangulat romlott, de a csapatunk harcosokból áll, és ez csak még éhesebbé tette őket. A frusztráció elkerülhetetlen volt, hiszen minden hétvégének úgy vágtunk neki, hogy tudtuk, nem lesz jó hétvége, és csak az volt a kérdés, mennyire lesz rossz. Nem túl szórakoztató így versenyezni.”
„De a pályán kívül remek évünk volt. Egyesítettük a cégeket, a szurkolóink lelkesek maradtak, sikerült megtartanunk a versenyzőpárosunkat, és jönnek új partnerek is. Emellett megvalósítottunk pár dolgot, amit a tévén keresztül még nem lehetett látni, de a hatását az idei évtől érezni fogjuk. Ilyen szempontból jó szezonunk volt, és nagyon éhesen várjuk a következőt. Jó látni, hogy a szurkolók mennyire támogatnak, hogy a versenyzőink sosem adják föl, hogy a csapatunk sosem adja föl.”
Ami az új McLarent illeti, a várakozás szerint a tavalyinál is narancssárgább festést kap. Brown a fényezős módosulását már korábban megerősítette, ám hogy pontosan mire számíthatunk tőlük, arról egyelőre még ő sem tudott nyilatkozni. „Egyelőre mindössze annyit mondhatok, hogy várjanak! Nem véglegesítettük még a dizájnt, mert erre nagy hatása van a szponzorációnak. Ha a szurkolók úgy gondolták, hogy tavaly egy lépést tettünk a helyes irányba, akkor elégedettek lesznek a mostani eredménnyel is. Már alig várjuk, hogy megmutathassuk az autót, de egyelőre még nem száz százalék, hogy hogyan néz ki, így azt sem tudom megmondani, milyen lesz pontosan, mivel mi magunk sem tudjuk még.”
A McLaren új autóját, az MCL33-at február 23-án leplezik le. Úgy tudni, a csapat még a február 26-án rajtoló első barcelonai téli teszt előtt bejáratja a versenygépet, erre két filmes nap ad lehetőséget, melyeken 100 kilométer teljesítése engedélyezett a Pirelli bemutatógumijain.
|