Hírek>> : Hamiltoné az év utolsó szabadedzése, leszakadt a Ferrari |
Hamiltoné az év utolsó szabadedzése, leszakadt a Ferrari
2017.11.25. 13:03
Volt ugyan egy pillanat, amikor csak 17 ezred választotta el egymástól őt és a Ferrarikat, Lewis Hamilton végül mégis leiskolázta Kimi Räikkönent és Sebastian Vettelt. Max Verstappen eközben tovább szenvedett.
Erős szélben és még napsütésben, az estinél várhatóan melegebb időben vette kezdetét a 2017-es Forma–1-es szezon utolsó szabadedzése. Pénteken szoros csatát vívott egymással a három élcsapat, ám Lewis Hamilton került lépéselőnybe a Mercedesszel és az ellenfeleinél jóval frissebb erőforrásával. Bár ez volt az utolsó egy óra arra, hogy kipróbálják a péntek este végrehajtott változtatásokat, a mezőny a kvalifikációtól eltérő körülmények miatt most sem csipkedte magát, az edzés elején csak Stoffel Vandoorne-nak volt mért köre.
Negyed órának kellett eltelnie, mire élet költözött a pályára. A két Ferrari egyből az eredményjelző tetejére ugrott ultralágyas köreivel. A már pénteken is jó formát mutató Kimi Räikkönen 1:38,999 másodperccel adta meg az alaphangot a gyakorlásnak, míg Sebastian Vettel 64 ezredre zárkózott fel mögé.
Nem sokkal később azonban már csak a 3-4. hely volt az övék, mert érkeztek a Mercedesek. Előbb Lewis Hamilton, majd Valtteri Bottas állt az élen, végül a brit 1:38,159-es körrel közel fél másodperccel elhúzott a csapattársától. Emellett Vettelre is panaszkodott, aki szerinte túl szélesre fut az első kanyarban, s ezzel előnyre tesz szert.
Többen attól tartanak, a világbajnoknak a kvalifikáción sem lesz ellenfele, mivel erőforrásában mindössze egy interlagosi verseny van, és ez már két hete is nagy előnyt jelentett neki a spórolni kénytelen többiekkel szemben.
A két Red Bull olyannyira a határon van a Renault-motorokkal, hogy ezúttal is igyekeztek takarékoskodni a kilométerekkel, s a többieknél később jelentek csak meg. Két versenyzőjük pénteken még életük végén járó hajtóegységeket használt, Max Verstappenéről azt sem hitték, hogy túléli a második másfél órát. Ma reményeik szerint a frissebb verziók némi teljesítményjavulást is hoznak számukra.
Daniel Ricciardo mindenesetre első etapján csak az 5. helyre zárkózott föl az első négyes mögé 1:39,160-as körével, míg Max Verstappen ismét csúszkált és 0,2-del lassabban kezdett nála.
Az edzés feléhez értünk, amikor szokatlan jelenet következett: az erős szél egy méretes napernyővel kedveskedett a vakációra készülő versenyzőknek… A pályára került idegen tárgy miatt a versenyirányítás csak a virtuális biztonsági autót „küldte be”. Aztán egy, az akció előtt gondosan bemelegítő pályabírót, aki nagy sprint után tette újra biztonságossá a versenypályát.
Fél távnál a Mercedesek, a Ferrarik és a Red Bullok mögött Nico Hülkenberg, Sergio Pérez, Fernando Alonso és Felipe Massa alkotta a top 10 mezőnyét.
Következtek a második etapok. Miközben Bottas első körén nagyot hibázva a bukótérbe futott az utolsó kanyarban, Räikkönen 2 ezredmásodperccel Hamilton elé ugrott. Vettel sem akart kimaradni a jóból, és 17 ezredre megközelítette csapattársa idejét, ám furcsamódon ez most csak a harmadik helyre volt elég.
Nem sokáig állt azonban ennyire szorosan az első hármas. Hamilton újabb körén 1:37,627-re javított, amivel fél másodpercen kívülre lökte a Ferrarikat. Közben Bottas is összeszedte magát, és egy jól összerakott körrel feljött másodiknak, 0,273-del elmaradva márkatársától. Hamilton aztán még új abszolút legjobb első és második szektort is teljesített ezek után, ám mivel nem azonos körben, legjobbján nem változtatott. Tartalék mindenesetre még maradt benne.
A nagy négyes mögött ekkor Fernando Alonso csodálkozhatott rá, hogy neve mellett az 5-ös sorszám tűnt föl. A spanyol 1:39,155-ös körrel ugrott a Red Bullok elé. Autójuk jó formáját erősítette, hogy Stoffel Vandoorne egy kicsit füstölő hátsó résszel is feljött 7.-nek.
A Red Bull válasza persze nem maradt el. Verstappen visszavette az 5. helyet, ám a Ferrarikat továbbra sem tudta megközelíteni, 0,4-del elmaradt Vetteltől, és még egy újabb kicsúszást is bemutatott az első kanyarban. „Ez hihetetlen” – jelezte mérnökének, hogy továbbra is vezethetetlennek érzi a már pénteken is hol alul-, hol túlkormányzott RB13-asát. Ricciardónak kevesebb gondja volt, így sikerült újra csapattársa elé kerülnie, ám Vettelt ő sem tudta hátrébb szorítani.
Bár az utolsó percekben még mindenki kihajtott egyszer a garázsból, és az Alonso, Hamilton, Grosjean, Pérez kvartett még izgalmas csatába is bonyolódott egymással, érdemi változás már nem történt. Az első 8 helyen a Mercedes, a Ferrari, a Red Bull és a McLaren versenyzői alkottak sormintát, mögöttük Carlos Sainz és Sergio Pérez fért még be a legjobb 10-be. Felipe Massa utolsó F1-es szabadedzését 11.-ként zárta, ám így is 1,2 másodperccel megelőzte Lance Strollt; míg a konstruktőri 6. helyre hajtó Toro Rossóknak csak a 18. és a 20. hely jutott.
Abu-dzabi Nagydíj, 3. szabadedzés – végeredmény:
|
Versenyző |
Csapat |
Idő |
Különbség |
Kör |
1. |
Lewis Hamilton |
Mercedes |
1:37,627 |
|
19 |
2. |
Valtteri Bottas |
Mercedes |
1:37,900 |
+0,273 |
21 |
3. |
Kimi Räikkönen |
Ferrari |
1:38,157 |
+0,530 |
22 |
4. |
Sebastian Vettel |
Ferrari |
1:38,174 |
+0,547 |
22 |
5. |
Daniel Ricciardo |
Red Bull-TAG Heuer |
1:38,340 |
+0,713 |
16 |
6. |
Max Verstappen |
Red Bull-TAG Heuer |
1:38,587 |
+0,960 |
14 |
7. |
Fernando Alonso |
McLaren-Honda |
1:39,155 |
+1,528 |
15 |
8. |
Stoffel Vandoorne |
McLaren-Honda |
1:39,277 |
+1,650 |
18 |
9. |
Carlos Sainz |
Renault |
1:39,340 |
+1,713 |
15 |
10. |
Sergio Pérez |
Force India-Mercedes |
1:39,367 |
+1,740 |
19 |
11. |
Felipe Massa |
Williams-Mercedes |
1:39,383 |
+1,756 |
16 |
12. |
Nico Hülkenberg |
Renault |
1:39,396 |
+1,769 |
18 |
13. |
Esteban Ocon |
Force India-Mercedes |
1:39,500 |
+1,873 |
18 |
14. |
Kevin Magnussen |
Haas-Ferrari |
1:39,831 |
+2,204 |
19 |
15. |
Romain Grosjean |
Haas-Ferrari |
1:40,079 |
+2,452 |
19 |
16. |
Pascal Wehrlein |
Sauber-Ferrari |
1:40,307 |
+2,680 |
20 |
17. |
Lance Stroll |
Williams-Mercedes |
1:40,572 |
+2,945 |
16 |
18. |
Pierre Gasly |
Toro Rosso-Renault |
1:40,737 |
+3,110 |
21 |
19. |
Marcus Ericsson |
Sauber-Ferrari |
1:40,789 |
+3,162 |
21 |
20. |
Brendon Hartley |
Toro Rosso-Renault |
1:40,883 |
+3,256 |
23 |
|