Hírek>> : „Végre főnök vagyok” – Alonso saját e-sport csapatot indított |
„Végre főnök vagyok” – Alonso saját e-sport csapatot indított
2017.11.23. 20:16
Úttörő vállalkozásba fog Fernando Alonso: első F1-es versenyzőként indít saját e-sport csapatot!
Az ötlet persze aligha tőle származik, hiszen a múltban többször is elmondta, nem vonzza igazán a fiatal versenyzőket rabul ejtő szimulátoros világ, egyszer pedig azt is megállapította, túl öreg már a Playstationhöz. Csakhogy csapata, a McLaren idén már lebonyolított egy sikeres e-sport bajnokságot, s partnerük, a Logitech ezek után pedig fölvetette, talán Fernando Alonso is indíthatna egy saját csapatot a virtuális világban.
Az egyezség létrejött, a spanyol pedig csütörtökön bejelentette, megalakult az FA Racing G2 Logitech G-csapat, mely F1-es és más szimulátoros bajnokságokban is indítani fog versenyzőket. „Végre főnök lettem! Nem lesznek túl korai megbeszélések, de teljesen meg fog változni a munkamódszer!” – viccelődött a kétszeres világbajnok, aki elismerte új partnere hónapokkal ezelőtt kereste meg őt az ötlettel. „Nagyon izgalmas, egy teljesen új dolgot fogok fölfedezni. Az e-sport más formái már nagyon sikeresek, de a versenyzés még csak az elején jár, és óriási lehetőségek rejlenek benne. Örülök, hogy elsők között fektethetek ebbe, és izgalmas idők következnek, nemcsak a mi, a szurkolók szempontjából is.”
Ezzel arra utalt, hogy a szurkolóknak több versenyt is fognak rendezni, és alkalomadtán még vele is összemérhetik a tudásukat. „Egyelőre nem szerződtettem magam versenyzőnek, de vannak ötleteink arra, hogy a szurkolóknak havonta legyen lehetőségük versenyezni, és nemcsak a profi versenyzőinkkel, hanem velem is. Én biztosan lassabb leszek, inkább amatőr szinten állok. Szeretnénk olyan platformot fejleszteni, amely a világon bárki számára elérhető” – magyarázta az oviedói.
Idén a McLaren mellett a Forma–1 is útnak indította hivatalos e-sport bajnokságát. A csapat versenye már véget ért, győztese pedig hivatalos szimulátorversenyzői állást kapott tőlük, így részt vehet a 2018-as fejlesztési munkájukban. Az F1-es virtuális bajnokságnak eközben a hétvégén Abu-Dzabiban rendezik a döntőjét.
A számítógépes versenyzésben komoly üzletet látó Sean Bratches már csak ezért is örül annak, hogy Alonso arcát és nevét adta egy efféle projekthez. „Sok versenyző és sportoló kezd üzleti tevékenységbe a pályafutása után, ez pedig egy szurkolók részvételével zajló játék, verseny, és egyúttal egy nagy, egyre növekvő üzlet is. A márkaneve meghatározó lesz az F1 számára, és hitelességet ad ennek a területnek” – nyilatkozta az amerikai.
|