Hírek>> : Prost: Elfogadjuk, ha jövőre a Red Bull és a McLaren is előttünk végez |
Prost: Elfogadjuk, ha jövőre a Red Bull és a McLaren is előttünk végez
2017.11.15. 17:56
Mint arról már beszámoltunk, a Renault garantálta, hogy ugyanazt az erőforrást adják a McLarennek és a Red Bullnak, mint amit ők is használnak, ezen pedig biztosan nem változtatnak.
A franciák szerint egyenlő feltételek mellett fognak versenyezni 2018-ban, ugyanis a McLaren, a Red Bull és a Renault autójában is pontosan ugyanaz az erőforrás kap majd helyet. Mivel az enstone-i alakulat komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy jövőre versenyképesebbek legyenek, ez a döntés akár még érdekellentéthez is vezethet, ám Alain Prost szerint mindenképpen megtartják a szavukat.
A Renault tanácsadója a barcelonai paddockban adott interjút a spanyol AS-nek, melyben elmondta, nem okoz majd számukra problémát az, ha a McLaren és a Red Bull is előttük végez a rajtrácson. „Elfogadjuk, ha így lesz. Ez a filozófiánk része, és szeretnénk, ha az emberek értékelnék ezt. Nyilvánvalóan a mi célunk is az, hogy világbajnokok legyünk, ám még mindig nem tudjuk, mikor jöhet el a mi időnk”, mondta.
Ez egybecseng azzal, amit a korábbi versenyző néhány héttel ezelőtt a SkySports-nak nyilatkozott: „Meglehetősen nehéz feladat lesz utolérni az élcsapatokat, és értelemszerűen némi időre is szükségünk lesz ehhez. Az idei egy nagyon nehéz év volt számunkra, de jövőre szeretnénk szintet lépni, ám be kell látnunk, hogy normál körülmények között nem tudunk hirtelen annyit fejlődni, hogy legyőzzük a legjobb csapatokat.”
|