Hírek>> : Alonso már a Toyotánál járt? |
Alonso már a Toyotánál járt?
2017.11.07. 17:55
Komolyabban készül Fernando Alonso élete első Le Mans-i 24 órására, mint azt gondolnánk? Híradások szerint a héten a Toyotánál járt!
Az autósportos mesterhármast, azaz az F1-es monacói győzelmet, az Indy 500-as diadalt és a Le Mans-i 24 órás megnyerését célul tűző Fernando Alonsóról az már biztosan tudható, hogy jövő januárban Daytonában rajthoz áll élete első 24 órás sportautóversenyén. A kétszeres bajnok azt sem titkolta, hogy e viadalt azért akarta teljesíteni, mert megfelelő felkészülést jelentene számára egy majdani Le Mans-i szerepléshez.
Ennek kapcsán jó ideje folyik már a találgatás arról, vajon célba veszi-e a 2018-as franciaországi versenyt, melyre F1-es szempontból üres hétvégén kerül majd sor. Korábban főnöke, Zak Brown nyitottnak mutatkozott a spanyol elengedésére, és annak lehetőségét sem zárta ki, hogy egy McLarentől független gyártónak adják kölcsön őt, ha az nem ütközik az istállójuk érdekeivel.
A Daily Sportscar című lap most érdekes fejleményről számolt be ez ügyben: úgy tudják, Alonso hétfőn ellátogatott a WEC-ben szereplő Toyota kölni gyárába. Keresték a japán márkát is, hogy kommentálják értesülésüket, ám szóvivőjüket elmondásuk szerint kellemetlen meglepetésként érte kérdésük. „Nem kommentálhatjuk ezt a pletykát” – zárta rövidre a témát az illetékes.
Egyelőre nem tudni, mennyire hiteles az értesülés, ám a Toyota és Alonso kapcsolata nem lenne meglepetés azok után, hogy a japánok korábban már tettek rá utalást: ha a versenyző nyitott lenne rá, ők szívesen biztosítanának neki lehetőséget Le Mans-ban.
Ehhez persze még az is kellene, hogy a Toyota hivatalossá tegye, legfőbb riválisa, a Porsche kiszállása ellenére is marad a WEC-sorozatban. Erre mutatkozik esély azok után, hogy sportprogramjuk vezetője, Tomojama Sigeki nemrég utalást tett hosszabb távú elköteleződésükre. „Ha lecsillapodnak a kedélyek, döntést hozunk, de talán folytatni fogjuk a versenyzést a csúcskategóriában, ami még csak most formálódik. Maradni szeretnénk, a célunk pedig a győzelem” – fogalmazott. A gyártó szóvivője mindazonáltal hangsúlyozta, előbb megvárják az új szabályok ismertetését, és csak azután döntenek projektjük sorsáról.
Akárhogy is nézzük, Alonso alkalmazása marketingszempontból nagy fogás lenne a Toyota számára, miközben a spanyol Le Mans legfőbb esélyesénél kaphatna hatalmas lehetőséget a mesterhármas második lépésének megtételére.
|