Hírek>> : Red Bull: Közel kerültünk Alonso szerződtetéséhez |
Red Bull: Közel kerültünk Alonso szerződtetéséhez
2017.11.07. 16:55
A Red Bull csapatvezetője, Christian Horner elárulta, 2008 végén nagyon közel kerültek ahhoz, hogy leigazolják Fernando Alonsót a következő szezonra, végül azonban nem tudtak megegyezni a szerződés időtartamáról, így nem jött össze az egyezség.
Miután 2007 végén, viharos körülmények között távozott a McLaren-Mercedestől, Alonso visszatért a Renault-hoz, ahol két világbajnoki címet is szerzett, a második éra azonban nem hozta a várt sikereket. Innen a Ferrarihoz igazolt, ahol többször is harcba szállt a bajnoki címért, ám alulmaradt a Red Bull-lal és a Sebastian Vettellel vívott küzdelemben.
Többször felmerült, a történet másként is alakulhatott volna, ha annak idején elfogadja a Red Bull ajánlatát, amiről most a csapatvezető, Christian Horner is meglepően őszintén beszélt egy, a Motor Sport Magazinnak adott nyilatkozatában. Elárulta, 2008 végén ő és a bikások tanácsadója, Helmut Marko tárgyalásokat folytatott az Alonso menedzsmentjében fontos szerepet játszó Flavio Briatoréval a spanyol klasszis esetleges szerződtetéséről.
„Nagyon közel kerültünk Alonso szerződtetéséhez. Helmuttal felkerestük a menedzsmentjét 2008 végén. 2009-re és 2010-re szerettük volna leigazolni. Kétéves szerződést ajánlottunk neki” – kezdte Horner. „Ő egy évre szeretett volna aláírni, mi viszont ragaszkodtunk ahhoz, hogy két év, vagy semmi. Nem kötelezte el magát. Azt hittük, szerződése van a Ferrarival 2009-re” – magyarázta.
„Eléggé furcsa volt, hogy Flavio is részt vett a tárgyalásokban, és ő igyekezett a Renault-nál – amit akkoriban ő vezetett – tartani a versenyzőjét. Végtére is, már vagy 10 éve velük versenyzett” – folytatta a brit szakember, aki nyilatkozata során azt is elárulta, hogy a Red Bull nemcsak 2008 végén környékezte meg Alonsót, hanem két másik alkalommal is megpróbálta leigazolni. Mint tudjuk, egyik próbálkozást sem koronázta siker.
„A 2009-es szezon felénél újra megkörnyékeztük. Megkérdeztem, csatlakozna-e hozzánk év közben, mert úgy gondolták, még így is megnyerheti a világbajnokságot. Néhány évvel később, 2011-ben vagy 2012-ben ismét beszéltünk vele egy Alfa Romeo hátsó ülésén, egy belga reptéren. A legkomolyabb tárgyalás azonban az első volt. Az egy kihagyott lehetőség volt” – zárta gondolatát.
|