Hírek>> : Szabadjára engedték, Alonso „versenyállattá” változott |
Szabadjára engedték, Alonso „versenyállattá” változott
2017.11.02. 18:10
A McLaren főnöke úgy érzi, Fernando Alonso F1-en kívüli versenyeivel kiszabadították a szellemet a palackból.
Év elején még nagy meglepetést okozott, amikor a McLaren és Fernando Alonso bejelentették, májusban rajthoz állnak az Indy 500-as versenyen. Ehhez képest a spanyol jövő januári daytonai szereplése már kevésbé váratlan lépés. A kétszeres világbajnok a mesterhármasra, azaz monacói F1-es sikere után az indianapolisi és a Le Mans-i győzelemre tör, s a 24 órás sportautóverseny ez utóbbira való felkészülését szolgálja.
Alonso emellett folyton hangsúlyozza, úgy akar a világ legjobb versenyzőjévé válni, hogy különböző autókkal, különböző versenyeken ér el sikereket. „Rendszeresen beszélgetünk más versenyekről, és volt pár laza beszélgetésünk Fernandóval és a menedzserével, Luisszal (Garcia Abad), amelyen egyszer csak azt mondta: 'Versenyezni akarok Daytonában'” – mesélte Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója az újabb kiruccanás létrejöttéről.
„Indy után már-már megszoktam ezt! Odafordultam Luishoz, és megkérdeztem tőle: 'Ezt komolyan gondolja, ugye?' Azt felelte, nagyon is, ezért nem kellett még egyszer kérdeznem. Ezzel egy szörnyeteget kreáltunk, egy versenyállatot” – állapította meg az amerikai.
A szellem már kiszabadult tehát a palackból, a kérdés most már nem az, hogy hogyan zárják vissza, hanem hogy mi lesz a következő kaland. Kézenfekvőnek a Le Mans-i 24 órás tűnne, a versenyt jövőre F1-es üres hétvégén, június 16-án és 17-én rendeznek. Brown szerint még nem egyértelmű, hogy a versenyzőjükkel vagy nélküle. Abban viszont biztos, hogy sztárjuk folyamatosan keresi az új kihívásokat. „Az biztos, hogy érdekli őt Le Mans, és az is, hogy vissza akar térni Indybe. Azon meglepődtem, Daytona kapcsán mennyire határozott volt, de Fernando kigondol dolgokat, és meghozza a döntéseit. Számomra világossá vált, hogy sokkal többet gondolkodott ezen, mint hittem, és amikor közölte, hogy ezt akarja, már nagyon határozott volt.”
Vajon mivel áll elő legközelebb?
|