Hírek>> : Amit Alonso Daytonában megtanulhat |
Amit Alonso Daytonában megtanulhat
2017.11.01. 17:43
Volt Fernando Alonso csapattársa, versenyzett Daytonában és Le Mans-ban is – Giancarlo Fisichella elmondta véleményét a spanyol januári amerikai szerepléséről.
Indianapolis után egy újabb híres amerikai pályán, Daytonában is megméreti magát Fernando Alonso. A spanyol amellett, hogy úgy érzi, a különböző kategóriákban való helytállással jobb, komplettebb versenyző válik belőle, nem titkolta, már a majdani Le Mans-i 24 órás versenyére is készül a daytonai szerepléssel. Ez távlati célja, a nagy mesterhármas felé vezető út egyik állomása.
Azt egyelőre nem tudni, Alonso már 2018-ban versenyezni fog-e Franciaországban, ám volt renault-s csapattársa, Giancarlo Fisichella úgy véli, szerezhet fontos tapasztalatokat hozzá Daytonában. Az olasz már hatszor állt rajthoz az amerikai versenyen, a GTE osztályban pedig már kétszer is nyert Le Mans-ban. „Ez egy más pálya, másfajta verseny. És a szabályok is mások, a biztonsági autók, a sárga zászlók, a lassú zónák” – hívta föl a figyelmet a korábbi F1-es versenyző. „Daytonában nagyon fontos, hogy ne kerülj körhátrányba az utolsó pár órában, mert utána valódi verseny következik. Le Mans más. Fontos, hogy a lehető legkorábban előnyre tegyél szert.”
Az olasz szerint a leghasznosabb tapasztalat, de egyben a legnagyobb kihívás is az lesz, hogyan kell közlekednie egyszerre több kategóriába tartozó autó között. „Nagyon jó hír, hogy Alonso ott lesz, nagyon jót tesz a motorsportnak, különösen az IMSA-sorozatnak. Alonso nagyszerű versenyző, gyorsan meg fogja tanulni, hogyan vezesse az autóját. Az egyetlen gondját a forgalom lesz a GT-autókkal, a lassabb autókkal. Ezt meg kell tanulnia kezelni, de a teszten lesz rá alkalma” – vélekedett.
|