Hírek>> : Alonso és az IndyCar: Boldog vagyok, de nem érzem magam kényelmesen |
Alonso és az IndyCar: Boldog vagyok, de nem érzem magam kényelmesen
2017.05.18. 16:23
Hiába vág neki már a harmadik tesztnapjának, Fernando Alonso még nem érzi magát igazán otthonosan az IndyCar-autójában. De nem csak a pilótafülkében érik meglepetések…
Szerdán a gyakorlások harmadik napjával folytatódik Fernando Alonso felkészülése az Indy 500-as versenyre. A spanyol eddig (az újonctesztjével együtt) összesen 282 kört teljesített Indianapolisban a McLaren-Honda-Andretti versenyautójával, kedden ráadásul már a kulcsfontosságúnak számító forgalomban autózásról is tapasztalatokat gyűjthetett.
Ez azonban még mindig kevés a kétszeres világbajnok szerint, aki elárulta, még mindig nem elégedett az autóban. „Boldog vagyok, de határozottan nem érzem magam kényelmesen. Tegnap már sokkal jobb volt, főleg a forgalomban történő autózásnak, és elégedettebb is vagyok a helyzetemmel, de még mindig sok a teendő” – nyilatkozta az Autosportnak.
„Az első pár napban akárhány beállítást kipróbáltunk, a változtatások láthatatlanok voltak számomra, mivel nem éreztem még az autót. Most már kezdem érezni, és ennek örülök. Még van idő, van lehetőség tesztelni. Nem állok még készen, de úgy érzem, az időmérőre és a futamra már készen fogok állni.”
Alonsót az F1-ben az alkalmazkodás és a vezetési stílusok közötti váltogatás nagymestereként szokás számon tartani, ám elmondása szerint az IndyCar-autó és a döntött kanyaros pálya olyannyira eltér az általa megszokottól, hogy ez okozott némi nehézséget számára. „Az autókat nagyon más vezetni. Ha egész pályafutásod alatt a Forma–1-ben versenyzel Európában, majd idejössz az oválpályára, nem érzed természetesnek a vezetést, mert az autó magától balra fordul. Ez eléggé furcsa, amikor belemész az első kanyarba az első körben. De jó volt a szimulátoros felkészülésem, sok információt kaptam a csapattól az utóbbi hetekben, így felkészültem erre az érzésre.”
De van még egy szokatlan tényező, amivel barátkoznia kell: az indycaros élet az autóból kiszállva is teljesen más, mint az F1-es. A pitnél nagyobb a nyitottság, de versenyzőként kevesebb a kötelezettség. „Talán még korai ezt mondani, de több pályán kívüli aktivitásra számítottam. Talán amikor vasárnap visszatérek, már mást fogok mondani, de egyelőre ez így rendben volt. A leginkább az lepett meg, hogy szurkolókat láttam a garázson kívül, de még a pitlane-en is. Ez számomra teljesen új élmény” – csodálkozott a spanyol.
|