Hírek>> : A Honda nem tudja, miért robbant szét Alonso motorja |
A Honda nem tudja, miért robbant szét Alonso motorja
2017.05.13. 13:34
A japán gyártó lassan ott tart, hogy még a problémák forrásait sem ismeri, ami több mint aggasztó.
Elemeire hullik szét a McLaren-Honda projektje, mely talán egy halva született ötlet volt Ron Dennis és a japánok részéről. Semmilyen előrelépést nem látni az új motort illetően, és a hírek szerint a wokingiak döntöttek, lecserélik a Hondát.
Ezt azonban leghamarabb csak 2018-ra tehetik meg, és addig még sok van verseny van hátra, amit a Hondával kell teljesíteniük. Jelenleg a Spanyol Nagydíjon szenved a csapat a motor miatt, mely a péntek délelőtti első szabadedzésen egyszerűen szétrobbant.
A Honda emiatt újabb motorcserére kényszerült, ráadásul Fernando Alonso autójában, ami még inkább kellemetlen, hiszen hazai pályán versenyez a spanyol világbajnok, aki egyre frusztráltabb.
A Honda hivatalos tájékoztatása szerint egyelőre nem tudják a probléma pontos okát, és kissé értetlenül állnak a helyzet előtt. Igaz, ez nagyjából eddig is így volt, szóval sokat nem változott a szituáció…
A gyártó hangsúlyozta, ugyanazzal az erőforrással dolgoznak Barcelonában, mint legutóbb Oroszországban, de most valami más probléma üthette fel a fejét. És ez hétről hétre így megy, miközben arra sincs semmi garancia, hogy a hamarosan bevétésre kerülő új motorcsomag megoldást fog jelenteni számukra.
Számos fejlesztéssel készül a Honda, de Monacóban, a következő versenyhétvégén még ugyanez a specifikáció lesz használatban.
|