Hírek>> : Alonso: Ha nyerhetünk, örömmel maradok, ha nem, örömmel tárgyalok mással |
Alonso: Ha nyerhetünk, örömmel maradok, ha nem, örömmel tárgyalok mással
2017.05.11. 16:54
Elfogadhatatlannak találja Fernando Alonso a Honda megbízhatatlanságát, és ismét nyomatékosította, ha nincs változás, örömmel távozik 2018-ban.
„Válassz engem! Az egyenesben simán megelőznél!” – ajánlotta magát Fernando Alonso a jobbján helyet foglaló Sebastian Vettelnek a csütörtöki barcelonai sajtótájékoztatón, miután a németet arról kérdezték, kivel harcolna legszívesebben egy verseny utolsó kanyarjában. Ő maga és kollégája is nagyot nevetett a megjegyzésen, pedig a spanyolnak valójában sok oka nincs a mosolygásra hazai futama előtt.
A kétszeres világbajnok két hete Szocsit versenyzés nélkül hagyta el, miután McLarenje már a bemelegítő körben megadta magát egy újabb ERS-hiba után. Csak az elmúlt hetekben féltucat energia-visszanyerő rendszer hibásodott meg az MCL32-esben, és Alonso szerint ez a helyzet tarthatatlan. „Még mindig nem tudom, hogy pontosan mi történt Szocsiban. A bemelegítő körön gondjaink adódtak az ERS-sel. Próbáltam újraindítani a rendszert a kör során, többször is, de az utolsónál az autó megadta magát. Nagyon rossz a csapat szempontjából, hogy Bahreinben Stoffel, Oroszországban pedig én nem rajtolhattam el. Ez teljességgel elfogadhatatlan, és itt mindenképpen javítanunk kell a megbízhatóságunkon, mindkét autóval célba kell érnünk” – nyilatkozta.
„Nem éppen kellemes időszak ez a mostani. Az első négy versenyen alulteljesítettünk, én pedig még egyetlen futamot sem tudtam befejezni idén. Muszáj javítanunk a megbízhatóságon, mindkét autónkkal célba kéne érnünk, és kilométereket kellene gyűjtenünk. Bőven van dolgunk, abban bízunk, hogy a mostani hétvégével egy új bajnokság indul számunkra.”
Alonso szerdán egy interjúban a spanyol sajtónak azt nyilatkozta, legkorábban szeptemberben dönt arról, marad-e a McLarennél, s azt is jelezte, nyitott minden más lehetőségre. Most arról is kérdezték, mindez jelenti-e azt is, hogy akár a Ferrarihoz is visszatérhet. „Már az év elején is mondtam, a mostani az utolsó szezonom a McLarennel érvényes szerződésemből” – kerülte ki a konkrét választ egy mosoly és némi gondolkodás után. „A nyári szünet után fogok elgondolkodni, mivel a mostani elég mozgalmas időszak, ráadásul ott van még az Indy 500-as is, ami miatt nincs módom a nyárnál távolabbra gondolni. Szeptember-október táján át fogom gondolni, mi lesz jövőre, hogy eljön-e az ideje az új kihívás keresésének az F1-en kívül, vagy az F1-ben lesz-e lehetőségem a bajnoki cím megszerzésére, ami továbbra is a legfőbb célom.”
„Mindenre teljesen nyitott vagyok. Az idei szabályváltozásokkal az autókat jó vezetni, az F1 bizonyos szempontból visszatért. Újra az igazi erőhatásokat és kanyartempókat produkáljuk, amiket az előző években nagyon hiányoltunk, és a kocsik jól is néznek ki a nagy kerekekkel. Én szeretem ezt a Forma–1-et, ezért az elsődleges célom, hogy itt versenyezzek jövőre. És ne csak versenyezzek, nyerjek is. Most nem lesznek kötöttségeim a McLarennel.”
Az esetleges szerződéshosszabbítás ügyében ismét egyértelmű állást foglalt. „Boldog vagyok a csapatnál, de nem nyerünk. Ha szeptember-október táján látom annak az esélyét, hogy nyerni fogunk 2018-ban, akkor örömmel maradok a csapattal. Ha viszont nem ez lesz a helyzet, akkor örömmel fogok tárgyalni bárkivel.”
Miután az utóbbi időben többször fölvetődött a McLaren és a Honda szakításának lehetősége, Alonsót végül arról is kérdezték, ha ő választhatna, melyik gyártó erőforrása mellett tenné le a voksát. „A Hondát választanám, nyilván. Csak háromból választhatok? Akkor nem felelhetek” – mondta diplomatikusan, majd előrebocsátotta, tudomása szerint nem fog sor kerülni a szakításra. „Mindig a legjobb motorra vágysz. A McLaren és a Honda partnersége hosszú távra szól, és mindkét oldalról elkötelezettséget érzek. Most nem úgy mennek a dolgok, ahogyan az elején gondolták, de mindent megteszünk azért, hogy javuljunk. Úgy vélem, a McLaren és a Honda partneri kapcsolata hosszú távon fennáll majd, és ezért meg kell találniuk a módját annak, hogy jól teljesítsenek. Remélem, rövidtávon látjuk az eredményét ennek, és még idén is harcba szállhatunk valami szép eredményért.”
|