Hírek>> : Még egy nagy név Alonso csapatában |
Még egy nagy név Alonso csapatában
2017.05.09. 21:02
Újabb nagy név csatlakozott a Fernando Alonso indianapolisi csapatához! A neves megmérettetés korábbi háromszoros győztese, Johnny Rutherford lesz az istálló hivatalos nagykövete.
A 79 éves expilóta 1974-ben, 1976-ban és 1980-ban nyerte meg az indianapolisi 500 mérföldest, kétszer a McLaren versenyzőjeként (az első és a második siker alkalmával). Harmadszor egy Chaparral diadalmaskodott, amit az a John Barnard tervezett, aki később a McLaren F1-es istállójának meghatározó mérnökévé vált.
A „magányos csillagnak” becézett Rutherford tehát több szállal is kötődik az istállóhoz, melynek garázsában idén is feltűnik majd, ő lesz ugyanis a csapat (Alonso autóját a McLaren és az Andretti Autosport közösen indítja) hivatalos nagykövete. A tapasztalt mérnökök, csapatvezetők és tanácsadók után tehát újabb nagy névvel gazdagodott a brigád, ami Alonso körül tüsténkedik majd. Rutherford a médiaprogramban vesz részt, valamint tanácsokkal látja el a spanyol klasszist.
„A McLaren név még mindig nagyon sokat jelent nekem” – szögezte le a gárda közleményében. „A csapat nyilvánvaló okokból különleges helyet foglal el a szívemben. Szóval, eléggé megérintett, amikor hallottam, hogy a McLaren nemcsak visszatér Indianapolisba 40 évnyi távollét után Fernando Alonsóval a volán mögött, hanem a híres narancssárga festést is visszahozza. Szép, nagyon szép dolog…” – folytatta az amerikai.
„Izgatott vagyok, hogy hazatérhetek a McLarenhez a híres májusi futamra, és mindent megteszek, hogy a visszatérésük élvezetes, valamint sikeres legyen. Nem vitás, hogy ez a sztori az IndyCarnak és az F1-nek is jót tesz, valamint az egész motorsportvilágnak, szóval egészen fantasztikus, hogy részt vehetek benne” – lelkendezett.
„Az, hogy a McLaren az Andretti Autosporttal közösen ténykedik csak a hab a tortán. Az Andretti név mindenkinek sokat jelent, aki közel áll a versenyzéshez, és természetesen sokat jelent nekem is. Nemcsak a csapatvezető, Michael ért el szép dolgokat a pályafutása alatt, hanem természetesen a nagyapa, a nagy Mario is, akivel évekig küzdöttem kerék a kerék ellen. Nagyon tisztelem őket, de szerintem ez mindenkire igaz” – zárta gondolatát.
„Egy kezeden megszámolhatod, hányan nyertek több Indy 500-at Rutherfordnál, ez pedig mindent elmond arról, milyen eredményeket ért el a versenyzésben” – méltatta honfitársát a McLaren ügyvezetője, Zak Brown. „Korábban már beszéltem a családias hangulatról, és egészen hihetetlen, hogy csatlakozik majd hozzánk a McLaren eredeti indianapolisi kalandjainak egyik hőse. Johnny egy igazi déli, akinél kevesebben ismerik jobban a pályát. Alázatosan és izgatottan készülünk erre a remek projektre, és nagyszerű, hogy ő is itt lesz, amikor a McLaren visszatér Indybe” – tette hozzá.
|