Hírek>> : Brown: Soha ilyen boldognak nem láttam még Fernandót! |
Brown: Soha ilyen boldognak nem láttam még Fernandót!
2017.05.03. 21:56
Elárulta, már vagy 25 korábbi Indy 500-as futamot végignézett a felkészülés jegyében.
Zak Brown is elkísérte a kétszeres világbajnokot Indianapolisba, ahol szerdán először tesztelheti az Andretti Autosport Honda-motoros autóját, mellyel a McLaren színeiben fog versenyezni május 28-án a híres Indy 500-as futamon.
Miközben Fernando Alonso azt figyelte, hogyan állítja be autóját a már tapasztaltnak nevezhető Marco Andretti, Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója elárult pár kulisszatitkot is elárult a spanyol felkészüléséről. „Ez annyira klassz! Szurkolónak érzem magam, nagyon izgatott vagyok, és Fernando is nagyon izgatott. Örülök, hogy az IndyCar ezt így összehozta” – nyilatkozta Brown a teszt előtt. „Olyan most, mint egy kisgyerek. Folyamatosan tanulmányoz mindent, talán már megnézett vagy huszonöt Indy 500-as versenyt. Az egész versenyt végignézte belső kamerából. Ahhoz, hogy ezt megtedd,igencsak elszántnak kell lenned. Rendkívül izgatott, és még soha ennyire boldognak nem láttam őt.”
Brownnak fölvetették, nélküle aligha jött volna létre ez a kaland: elődje, Ron Dennis, valamint az F1 korábbi vezére, Bernie Ecclestone aligha mondott volna igent rá. „Nos, én a versenyzésnek élek, imádom ezt a helyet. Húsz éve szeretem az F1-et, és láttam már húsz Indy 500-ast. Nagyszerű, hogy össze tudtuk hozni ezt Fernandóval” – kommentált szerényen.
|