Hírek>> : Alonso: Még csak részt sem tudunk venni a versenyen... |
Alonso: Még csak részt sem tudunk venni a versenyen...
2017.04.30. 17:06
Egyetlen céllal érkezett Fernando Alonso Szocsiba: befejezni végre egy versenyt. Ehhez képest vasárnap még a rajtig sem jutott el…
Abban a dühös kesztyűlevételben minden benne volt. Fernando Alonso már a bemelegítő kör elején arról rádiózott csapatával, hogy valami nem stimmel az ERS-ével. Hosszasan egyeztettek töltöttségről és beállításokról, ám a felvezető kör végén a spanyol alatt megállt az MCL32-es a boxutca bejárata előtt. A kétszeres világbajnok csalódottan ballagott vissza a boxutcába.
A McLaren jelezte, gyanújuk szerint az ERS meghibásodása miatt állt meg a motor.
„Ez igencsak frusztráló. Már a negyedik versenynél járunk, és még nem értünk célba. Ezúttal még csak el sem tudtunk rajtolni. Még csak részt sem tudunk venni a versenyen. Ez nagyon szomorú” – nyilatkozta Alonso az M4 Sport munkatársának.
„Sok mindent nem tehetünk jelenleg. Úgy jöttünk ide, hogy olyan gyorsan fogunk versenyezni, amennyire csak tudunk, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk, és felkészülünk a következő futamra. Remélem, legközelebb ennél jobban megy majd.”
Alonso legközelebb hazai versenyén, a Spanyol Nagydíjon próbálkozhat meg újra a célba éréssel.
|