Hírek>> : Csak színjáték volt Alonso részéről a motorhiba? |
Csak színjáték volt Alonso részéről a motorhiba?
2017.04.17. 20:07
Három verseny, három kiesés. Ilyen mérleggel csak az újonc Lance Stroll, valamint Fernando Alonso rendelkezik 2017-ben. Pletykák szerint utóbbié talán nem is teljesen véletlen…
A bahreini forgatókönyv valahonnan már ismerős volt. Fernando Alonso többször is harsányan panaszkodott a rádióban a gyenge Honda-motorra, harcolt nagyokat a középmezőny tagjaival, majd egy ellene bemutatott sikeres előzési manővert követően hibát jelentett, és kiállt a versenyből. Ezúttal két köre sem volt már hátra a célig.
„Motorhiba” – jelentette a rádióban csapatának, a hiba mibenlétét nem kifejtve. Sehol a fölszálló füst, sehol egy pálya széli leállás, meg sem próbált eljutni a kockás zászlóig, egyszerűen visszatért a garázsba. Ahogyan egy hete már Kínában is. A spanyol média el is kezdte pletykálni, talán nem volt véletlen az utolsó pillanatban történt kiesés…
Ted Kravitz, a Sky Sports boxutcai riportere a verseny után számolt be a legfrissebb boxutcai találgatásról, miszerint Fernando Alonso állítólag már a futamot megelőzően jelezte csapatának: ha nem áll pontszerző helyen, az utolsó körben egyszerűen föladja a versenyt. „Úgy tudják, Fernando jelezte, ismét keményen fogja nyomni, amennyire csak tudja, minden létezőt megtesz, száz százalékot kiprésel az autóból, de ha nem áll pontszerző helyen, akkor az utolsó körben föladja a versenyt. Ma pedig az utolsó körében adta föl a versenyt” – ecsetelte Kravitz.
Hozzátette, ez persze még nem jelenti azt, hogy nem is történt motorhiba,. „Ettől még nem hiszem, hogy a McLaren hazudik, amikor azt mondja, Fernando úgy érezte, valami nem stimmel a motorral, és ezért döntött úgy, hogy kiáll. De úgy hiszem, emögött egy komolyabb történet áll. Beszéltem a csapattal, nem erősítették meg ezt, Fernando pedig azt mondja, motorproblémája volt. De ezt akár értelmezhetjük úgy is, mint egy általánosabb problémát. Nekem az az érzésem, hogy az autója rendben volt, és ő csak azt tette, amit korábban állítólag mondhatott: száz százalékig nyomni fogom, és ha nem vagyok pontszerző helyen, kiállok.”
Puszta találgatás-e vagy sem, az elmúlt hetek eseményei legalábbis elgondolkodtatóak ilyen tekintetben. Alonso Ausztráliában és Kínában is folyamatosan „élete versenyeit” teljesítette, számos alkalommal intézett nyílt támadást a Honda ellen, vasárnap a rádióban folyamatosan azt hangoztatta, hogy „életében ilyen gyenge motort” még nem használt, a leintést követően pedig szarkasztikus megjegyzésekkel dramatizálta helyzetüket.
Igazi nyomásgyakorlás ez a Hondára, és jelenleg van is olyan helyzetben, hogy ezt megtehesse: egyelőre csak ő hozza azt a teljesítményt, amit elvárnak tőle. És ezt a különbséget eddig nem is győzte reklámozni…
|