Hírek>> : Alonso megcélozza a Q3-at Bahreinben? |
Alonso megcélozza a Q3-at Bahreinben?
2017.04.14. 22:54
Az biztos, hogy nagy csalódás lenne számára a Q1-es kiesés, de azt is tudja, a Q3-hoz több kell, mint a saját tehetsége.
Ma a McLaren-Honda ismét technikai gondokkal küszködött, de ennek javarészt Stoffel Vandoorne itta meg a levét, aki keveset tesztelhetett.
A másik oldalon Fernando Alonso számára jobban kijött a lépés.
„Ez egy érdekes nap volt, és nemcsak számunkra. Az első edzésen rendkívül meleg volt. Nagy volt a forróság. Ezen körülmények nem feltétlen segítik a munkádat, ha szombaton az időmérőn és vasárnap a versenyen teljesen más helyzetben leszel. Akkor sokkal alacsonyabb lesz a hőmérséklet.”
„Az autónk ugyanaz, mint Kínában volt. Igyekeztünk elvégezni a gumiteszteket, valamint teszteltük a különböző beállításokat. 31 kört tettünk meg, ami nem túl sok egy pénteki napon, de megtettünk egy lépést előre a megbízhatóságot illetően.”
„Még mindig nem tartunk ott, ahol lenni szeretnénk, de ez nyilvánvaló. A csapattal keményen dolgozunk, és itt talán Bahreinben is lehet lehetőségünk arra, hogy gyorsabbak, jobbak legyünk, mint azt várnánk.”
„Az autó alapvetően képes volt gyorsabb tempót menni, de azt nem mondanám, hogy a Q3-ban ott lehetünk. A Q1-es kiesés azonban nagy csalódás lenne. Bízzunk abban, hogy ott leszünk a Q2-ben és sikerül meglepetést okoznunk, vagy legalább minél előrébb végeznünk.”
|