Hírek>> : Button teszt nélkül ül be a McLarenbe Monacóban! |
Button teszt nélkül ül be a McLarenbe Monacóban!
2017.04.14. 17:14
Jenson Button a Bahreini Nagydíj utáni teszten nem ül autóba – a McLaren megerősítette, hogy Stoffel Vandoorne és Oliver Turvey vezetnek majd.
Button tavaly év végén vonult vissza a Forma-1-ből, azonban miután Fernando Alonso egy versenyt – a Monacói Nagydíjat – kihagyja május végén, a brit beleegyezett a kétszeres bajnok helyettesítésébe.
A hír nem nagy meglepetés, lévén, hogy a wokingiaknak nem nagyon volt más választásuk a spanyol helyettesítésére. Azonban 2009 bajnoka még nem próbálta ki az idei McLarent, ami a 2017-es szabályváltoztatásoknak köszönhetően fizikálisan nagyobb kihívást jelent, mint a tavalyi gép.
A brit persze még mindig jó állóképességgel rendelkezik, lévén, hogy csak pár hónapja vonult vissza, azonban ennek ellenére talán nem ártana ha egy kis időt a pályán is eltöltene az MCL32 volánja mögött.
Jövő héten Bahreinben a hivatalos teszten erre jó esélye lett volna, azonban úgy tűnik, a brit elégnek tarja a szimulációs felkészülést.
A Forma-1 jelenlegi szabályai szerint ugyanis a csapatoknak a teszteken muszáj fiatal versenyzőket futtatni – olyanokat, akik kevesebb mint három nagydíjon vettek részt. Legalábbis a négy szezon-közbeni tesztnapból kettőn mindenképp.
Button a következőt mondta az egyszeri visszatéréséről: “Az MCL32-t Monacóban vezetem majd, előtte a McLaren szimulátorában készülök fel. Úgy gondolom, így készen állok majd a kihívásra.”
“Rendkívül fitt vagyok, sokat triatlonoztam, szóval nem aggódom.”
A csapatfőnök, Eric Boullier még hozzátette, hogy a döntést a csapat és Button együtt hozta meg, ugyanis szerintük egy napra sincs szükség a brit monacói visszatérése előtt. Ahogy Button is megerősítette még mindig elég fitt, így nem lesz gondja a 2017-es autók megnövekedett leszorítóerejével.
“Jenson 17 évet töltött a Forma-1-ben. Azzal a leszorítóerővel versenyzett, amivel mi ma, és átvette az idei változtatásokat is. Arra jutottunk, hogy a bahreini pálya vonalvezetése, vagy a barcelonai szabadedzés nem igazán lenne hasznos a számára.”
“Nagyon tehetséges. Egy világbajnok. A Forma-1-ben rengeteg tapasztalata van, és garantálom, hogy az első szabadedzés 10. körében már rendben lesz.”
A főnök még azt is megjegyezte, hogy 2009 bajnoka nagyon izgatott, és nem is nagyon kellett győzködni, hogy helyettesítse Alonsót Monacóban.
“Az első reakciója az volt, hogy nagyszerű, nagyon izgatottan várja. Könnyű megbeszélés volt. Nagyon egyenes. Ő volt a választásunk, hiszen szerződésben áll velünk. A telefonon keresztül és érezni lehetett a lelkesedését, így boldog vagyok, hogy csatlakozik hozzánk ebben a kalandban.”
Ráadásul Button pár napot Alonsóval is eltölt majd Indianapolisban – legalábbis az edzések és az időmérő egy részét – a versenyhétvégére viszont már Monacóban lesz.
Alonso a Kanadai Nagydíjon már újra részt vesz az Indy 500-as kitérőt követően.
|