Hírek>> : Alonso: Ron Dennis ezt nem engedte volna |
Alonso: Ron Dennis ezt nem engedte volna
2017.04.13. 16:17
Hálás Zak Brownnak Fernando Alonso, amiért engedte Indianapolisban versenyezni. Elmondása szerint előző főnökével ez nem lett volna elképzelhető.
Az amerikai elődje, Ron Dennis valójában 2015-ben ki is zárta annak lehetőségét, hogy Fernando Alonso rajthoz álljon a Le Mans-i 24 órás versenyen, pedig a versenyzőt akkoriban nagyon is foglalkoztatta a megmérettetés gondolata. Egyes pletykák szerint jó esélye is lett volna bekerülni a Porschéhoz, amellyel aztán végül Nico Hülkenberg nyert abban az évben.
A bahreini sajtótájékoztatón Alonsónak szegezték a kérdést, szerinte a mostani kikacsintása létrejöhetett-e volna, ha még mindig Ron Dennis irányítaná a McLarent. „Gyanítom, hogy nem” – felelte rövid gondolkodás után. „Zak az a fajta ember, akinek más képe van az autóversenyzésről, mint a többi csapatvezetőnek, akikkel eddig dolgoztam. A motorsportot és a McLarent is másképpen látja, nagyobbnak, nem csak az F1-re koncentrálva. A McLaren nyert párszor Le Mans-ban, a múltban többször nyert Indy 500-ast is. Ő egy igazi versenyző, és szerintem nagyszerű, hogy a McLarenhez jött.”
A spanyol megerősítette, ha a McLaren F1-es csapata jobb helyzetben lenne, ő sem gondolkodott volna el a lehetőségen. „Ha az autó idén versenyképes lenne, és huszonöt pontért harcolnék, akkor nyilván nem engedhetném meg magamnak, hogy kihagyjak egy versenyt, és elveszítsek esetlegesen huszonöt pontot. Más lenne a helyzet, ha versenyképesek volnánk.”
Miután ismét hangsúlyozta, nagy célja, hogy megcsinálja a híres mesterhármast, azaz a Monacói Nagydíj után az Indy 500-ast és a Le Mans-i 24 órást is megnyerje, felmerült a kérdés, mikor tervez Le Mans-ban rajthoz állni. „Nem is tudom… Kanada és Baku között lesz, nem…? Meglátjuk, milyen járatok vannak, milyen csatlakozásokkal…” – viccelődött.
„Nem, ez most idén egy lehetőség volt. Zak amerikaiként az Indy 500-as mellett volt, Éric franciaként Le Mans mellett – szóval nekem két barátnőm van egy időben… A McLaren-Honda számára viszont nagyon vonzó volt, hogy közösen induljanak az Indy 500-ason idén. Le Mans-t is szeretném csinálni amilyen hamar tudom. De hogy ez jövőre lesz, vagy több év múlva, azt nem tudom. Nekem továbbra is az F1 az első. Ha megtehetem, hogy egy évben egyszerre versenyezzek az F1-ben és máshol, mint idén, akkor annál jobb. De ha nem, akkor az F1-ben fogok versenyezni” – jelentette ki, hozzátéve, idén is csak sikertelenségük teszi lehetővé, hogy kihagyja Monacót.
|