Hírek>> : Vagy Schumacher rekordja, vagy a mesterhármas – Alonso választott |
Vagy Schumacher rekordja, vagy a mesterhármas – Alonso választott
2017.04.13. 13:25
Fernando Alonso szeretne a világ egyik legjobb versenyzőjeként bevonulni az autósport történetébe, és erre most egy módot lát: az F1-en kívüli kalandozást.
2006-os második bajnoki győzelmét követően még arról ment a találgatás, kezdetét vette-e a Fernando Alonso-korszak, s a spanyol képes lesz-e megdönteni Michael Schumacher hét bajnoki címes rekordját. Eltelt egy évtized, és a McLaren versenyzője lassan már annak is úgy tudna örülni, mint egy bajnoki sikernek, ha négy év után esélye lenne végre futamot nyerni.
Csakhogy nincs, és szerdai indycaros bejelentésekor nem titkolta, ennek is fontos szerepe van abban, hogy az Indy 500-asért lemondott az F1-es naptár ékköveként emlegetett Monacói Nagydíjról. „Hogy őszinte legyek, ha a világbajnoki címért harcolnánk, nem engedhetném meg magamnak, hogy veszítsek huszonöt pontot. De sajnos jelenleg nem vagyunk ebben a helyzetben” – hívta fel a figyelmet, egyben meg is indokolva, miért döntött az ideiglenes kategóriaváltás mellett.
Azt is elárulta, magasabb céljai vannak e szerepléssel, és melyek felé az irányította, hogy az F1-ben évek óta még csak esélyt sem kap a harmadik világbajnoki sikerre. „Beszéltünk Zakkel, és megkérdezte, milyen céljaim, terveim vannak a jövőre nézve. Megemlítettem neki a mesterhármast. Ahhoz, hogy a legjobb versenyző legyek a világon, vagy nyolc bajnoki címet kellene nyernem, hogy eggyel több legyen, mint Michael Schumachernek, ami jelenleg valószínűtlen, vagy különböző sorozatokban kellene nyernem. Emlékszem, kölyökként mindig a legjobb versenyzők ültek a legjobb autókban a legjobb sorozatokban. Számomra tehát most ez a cél.”
Alonso tehát látva a közte és az F1-es sikerek között magasodó falat, elkezdte keresni a sikerek más módját. „Indianapolis az egyik legjobb verseny a világon, az egyik legnagyobb presztízzsel bíró. Versenyzőként ha a legjobb akarsz lenni, ha azt akarod, hogy a legjobbként emlegessenek, mindenféle típusú autóval jónak kell lenned, versenyképesnek kell bizonyulnod a különböző sorozatokban, és tudnod kell nyerni. A sikeres F1-es időszakom után nagyon vonzó számomra, hogy lehetőséget kapjak az Indy 500-ra, egy nap majd Le Mans-ra, és megvalósítsam az álmomat a mesterhármassal.”
Nem fél a balesetektől
Ami a számára ismeretlen IndyCart illeti, csak friss motivációt lát a sorozatban, félsz pedig nincs benne. „Ez azért is izgalmas, mert tudom, ha holnap lenne a futam, még nem lennék kész rá. Sok mindent meg kell tanulnom nagyon rövid idő alatt, és ez nagy kihívás, de egyben izgalmas is. Teljesen másfajta képességekre lesz szükségem, másfajta vezetéstechnikára, alkalmazkodnom kell. És ezen időszak alatt lesz három F1-es verseny is. Az átlagos sebesség nagyon magas, közel vannak a falak, sok a szélárnyékozás, különböző autók vesznek körül. Ezt mind meg kell szoknom. De nem félek a kihívástól.”
És elmondása szerint attól sem, hogy komoly balesetet szenvedhet, ami akár F1-es szezonjára is hatással lehet. „Nem, nem aggódom. Az IndyCarban jelenleg kiválóak a feltételek, tanulmányok készültek a falakról, a biztonsági felszerelésekről, minden nagyszerű. Talán van olyan fejlett, mint a Forma–1. Nem tartunk ettől, nem aggódunk, és biztos vagyok benne, hogy semmi sem fog történni” – fogalmazott.
Személyesen Andretti segíti őt
F1-es bajnokként utoljára Nigel Mansell aratott nagy sikereket Amerikában: a brit 1992-es bajnoki éve után 1993-ban az IndyCarban is nyerni tudott. Alonso bízik benne, követni tudja a példáját. „Kíváncsi vagyok. Nem hazudhatom azt, hogy nagyon sok versenyt néztem, de próbálom figyelni az újoncokkal készített interjúkat, például Barrichello véleményét. Ezek még a hasznomra válhatnak. Amíg nem ülök az autóba, nem érzem a sebességet a kanyarokban, nem alkothatok tiszta képet” – szögezte le.
A tanulási folyamatban komoly segítsége is lesz a spanyolnak. Michael Andretti, az Andretti Autosport főnöke jelezte, személyesen fogja kísérni Alonso útját, versenymérnöknek pedig technikai igazgatójukat, Eric Bretzmant jelölte ki mellé. „A legjobb dolog, hogy mi már tudjuk, hogyan kell kezelni az újoncokat, és mi Fernandót újoncnak tekintjük. De azt is tudjuk, mekkora tehetség. Nagyon gyorsan felgyorsul majd a csapattársai mellett gyakorolva. A következő lépés az lesz, hogy forgalomban autóztatjuk, hogy ráérezzen erre is. Előny számára, hogy sok csapattársa van, akik segíteni tudják, ha kérdése van. Négy veteránról van szó, örömmel segítenek majd neki.”
Alonso a hétvégi Bahreini Nagydíjat követően azonnal az Egyesült Államokba utazik, ahol ellátogat majd az alabamai Motorsports Parkba, hogy megkezdje az ismerkedést az IndyCar világával.
|