Hírek>> : Alonso mindenhol nyerni akar: megcsinálja? |
Alonso mindenhol nyerni akar: megcsinálja?
2017.04.13. 12:59
Fernando Alonso egy esetleges Indy 500 győzelemmel még inkább növelhetne az értékén, bizonyítván azt, hogy valóban ő lehet a legjobb.
A McLaren és a Honda gondoskodott arról, hogy a Bahreini Nagydíj előtt és alatt minden róluk és a kétszeres spanyol világbajnok versenyzőjükről szóljon, aki kihagyja az idei monacói hétvégét, és helyette az Andretti Autosporttal rajthoz áll a szintén legendás Indy 500-on.
Alonso abszolúte újoncként fog versenyezni az IndyCar-ban, ráadásul rögtön egy ovális pályán. A tempó hatalmas lesz, miközben ez a verseny egy teljesen más rendszer alapján kerül lebonyolításra, mint a Forma-1-ben.
Fernando a háttérben már megkezdte a felkészülést, miközben tanulmányozza a szabályokat, onboard videókat néz és folyamatosan egyeztet az „új csapatával” Andrettin keresztül.
„Nem hiszem, hogy választhattam volna magamnak nagyobb kihívást ennél. Az Indy 500 mindig is érdekelt és most itt a lehetőség… Nem akartam kihagyni, még ha ezzel igen nagy kihívás elé is állítom magam. A végén azonban ez is csak egy versenyautó, amit vezetnem kell.”
„Természetesen ez enyhe túlzás a részemről, mert az autó eltér attól, amivel a Forma-1-ben versenyzem, de talán nem annyira, mint azt sokan gondolnák. Az igazi kihívást az ovális pálya jelenti majd, és az eltérő rendszer, amin belül lebonyolításra kerül ez a fantasztikus hétvége.”
„Biztos vagyok benne, hogy olyan tapasztalatokkal gazdagodom majd, amikre mindig emlékezni fogok, és amiket máshol is felhasználhatok. Veszélyes? Minden motorsport veszélyes, de erre nem gondolok. Aki erre gondol, az ne üljön autóba, mert akkor nem tud 100%-osan koncentrálni.”
„Győzelem? Mindenhol nyerni akarok, és ha ott lesz a lehetőség, ki akarom majd használni. Ez azonban még messze van, és addig nagyon sokat kell tanulnom. Érdekes időszak ez számomra, de készen állok rá.”
|