Hírek>> : Alonso és az Indy 500 – viccnek indult… |
Alonso és az Indy 500 – viccnek indult…
2017.04.12. 20:25
A McLaren ügyvezetője, Zak Brown elárulta, Fernando Alonso indulása az Indy 500-on először még csak vicc volt, később viszont egyre komolyabbra fordult a dolog. Ami a monacói beugrót illeti, az istálló még nem döntött, hiszen „több opciója is van” a bajnok pótlására. A spanyol eközben kijelentette, bízik abban, hogy helyettese pontokat szerez, és F1-es jövőjéről is beszélt.
A kétszeres világbajnok és a McLaren-Honda sokkolta a Forma–1-es közösséget, amikor szerdán bejelentették, kihagyja a Monacói Nagydíjat, hogy részt vehessen a 2017-es Indy 500-on. Az egyezséget csak a napokban véglegesítették – a Kínai Nagydíj ideje alatt is folyamatosan zajlottak róla a tárgyalások –, most pedig az is kiderült, hogy az egyik legrangosabb autóversenyen való indulás először tréfaként merült fel a McLaren és a pilóta között valamikor az év elején.
„Ez is egy olyan vicc volt, amiben van némi igazság” – mondta a cég ügyvezetője, Zak Brown a bejelentés utáni sajtótájékoztatón. „Ausztrália előtt azt mondtam neki: hé, egy nap teljesítenünk kellene az Indy 500-at. Felvetettem az ötletet, hogy lássam, hogyan reagál. Ő is tréfálkozott, én pedig éreztem, hogy bedobtam a csalit a vízbe, és akkor annyiban is hagytam a dolgot. De amikor Fernando, én és Éric (Boullier) a Hondával beszéltünk a hétvége során ismét előjött az ötlet. Fernando hozta fel, és azt mondta, a Hondának nagy múltja van Indianapolisban, ő pedig meg akarja csinálni a mesterhármast. Le Manst korábban is akarta, és most velünk az 500-ast is” – tette hozzá.
A melbourne-i beszélgetés után az ötlet ismét szóba került, amikor a spanyol egy fotózáson vett részt Los Angelesben. „Zak felhívott, hogy több dolgot is megbeszéljünk. Nem, ez eredetileg nem volt közöttük, de a beszélgetés egy pontján ismét szóba került az Indy 500-as lehetőség” – vette át a szót a kétszeres világbajnok. „Ekkor nagyon boldog voltam, hogy a McLaren fontolgatja az indulást, mivel a múltban több alkalommal is nyertek. Örültem, amikor Zak csatlakozott hozzánk, de még boldogabb voltam, amikor mesélt ezekről a tervekről. De először azt hittem, majd csak 2018-ban jöhet össze, mert már csak 55 nap volt a 2017-es Indy 500-ig” – folytatta a visszaemlékezést.
A tervezés akkor gyorsult fel, amikor a kínai hétvégén Alonso és menedzsere, Luis Garcia Abad már konkrétan erről az elképzelésről egyeztetett a McLaren vezetőivel. „Egy kicsit komolyabban beszéltünk róla, és pénteken abban maradtunk, hogy másnap döntünk. Szombaton megérkeztem a pályára, és azt mondtam: igen, ez egy jó döntés, mindenki számára. Nekem, a rajongóknak és a Forma–1-nek is megéri. Két nappal ezelőtt minden valósággá vált. Akkor Kínában még nem voltam biztos benne, hogy összejöhet, de nagyon sok segítséget kaptunk a szervezőtől, a pályától Zak kapcsolataitól és az Andretti Autosporttól. Két nap alatt minden valósággá vált” – magyarázta.
Brown kiemelte, csak akkor érezte, hogy helyes volt előhozakodni az elképzeléssel, miután Alonso elhatározta, részt vesz az indianapolisi viadalon. „Amikor Fernando azt mondta, meg akarja csinálni az 500-ast a Hondával, akkor arra gondoltam, elő kellett jönnöm ezzel az ötlettel. És megcsináltuk. Nagyon keményen dolgoztunk, és az IndyCar rengeteget segített a háttérben, akárcsak Michael Andretti. És mindez a Honda támogatása nélkül sem jött volna össze” – mondta.
Ami a Monacói Nagydíjat illeti, az ügyvezető elmondása szerint a McLaren még nem találta meg a helyettest, ugyanakkor több opciója is van (a legkézenfekvőbb természetesen a tavaly visszavonuló, ám papíron tesztpilótaként továbbra is a gárdához tartozó Jenson Button lenne). „Még nincs meg Fernando helyettese. A beszélgetések folyamatban vannak, és több lehetőségünk is van. Amint tudjuk, jelentkezni fogunk. Éric vezeti a csapatot, és az ő felelőssége eldönteni, ki vezesse az autót. Itt a hétvége, majd megkérdezhetik tőle. De dolgozik az ügyön. Nem szeretnénk megosztani, kikkel folytatott beszélgetéseket” – jelezte az amerikai szakember.
Bárki is vegye át a helyét, Alonso reméli, sikeres hétvégét zár Monte-Carlóban, ahol a körülmények akár a McLaren malmára is hajthatják majd a vizet. „Az elmúlt években a csomag miatt ott voltak a legjobb eredményeink, szóval reménykedünk abban a hétvégében. Remélem, jó munkát végez az a pilóta, aki beugrik. Bár nem leszek ott az autóban, a pontszerzés egy lehetőség. Amerikából követjük majd a versenyt és szurkolni fogunk. Sajnálom, hogy nem lehetek ott” – mondta.
Az amerikai kaland kapcsán felmerült, Alonso nagyobb hangsúlyt is fektethet az IndyCarra, most azonban tisztázta, számára továbbra is az F1 az első. „Már korábban megfogalmazódott bennem, hogy részt akarok venni az Indy 500-on és a Le Mans-i 24 óráson. De ez csak egy futam lesz, és nekem továbbra is az F1 az elsődleges. Tavaly egy újonc nyert, és én sem azért megyek, hogy szétnézzek. Mindent bele fogok adni, majd meglátjuk, ez mire lesz elég. A következő futamra biztos ellátogatok, találkozom a csapattal és remélhetőleg hasznos információkat szerzek” – zárta gondolatát.
|