Hírek>> : „Alonsónak 32 millió oka van maradni” – Watson |
„Alonsónak 32 millió oka van maradni” – Watson
2017.04.12. 14:24
Nem fogja elhagyni a McLarent Fernando Alonsónak az istálló korábbi versenyzője szerint. John Watson úgy véli, utóbbi időkben tapasztalt öndicsőítése a legjobb fegyvere jelenleg.
Tekintve, hogy a McLaren-Honda harmadik éve képtelen visszatérni az élmezőnybe, Fernando Alonsónak pedig év végén lejár a velük kötött szerződése, nem meglepetés, hogy javában folyik a találgatás a spanyol esetleges távozásáról. Kínában a Mercedesszel, de még a Ferrarival is újra hírbe hozták őt, Lewis Hamilton pedig kijelentette, nem sok esélyt ad rá, hogy újra csapattársak legyenek.
A csapat korábbi versenyzője, John Watson szerint sem fog csak úgy hátat fordítani a McLarennek. „Fernando Alonsónak harminckétmillió oka van arra, hogy a McLaren-Hondánál maradjon…” – nyilatkozta a Sky Sportsnak a busás fizetésére célozva. „Talán ha elkezd hanyatlani a teljesítménye – és még nem kezdett el –, majd távozni akar, hogy valami mást csináljon, például versenyezzen Le Mans-ban. Ez egy lehetőség számára, de nem most.”
Fölvetették neki, Alonso 2007-ben már egyszer eltöltött egy keserű évet Wokingban, s nem zárható ki, hogy újabb ottani szereplése is hasonlóan szomorú véget ér. „Ami a McLarennél történt 2007-ben, az inkább a rossz vezetésnek köszönhető. A mostani más helyzet, mert a McLarennél új vezetőség van, a helyzet középpontjában pedig a Honda erőforrása áll, ami három év alatt nem hozta az elvárt teljesítményt” – állította ellentétbe a két helyzetet.
A közös pont az akkori és a mostani időszakban, hogy Alonso most is előszeretettel tesz megosztó, hangzatos kijelentéseket. Míg tíz éve azzal vádolta csapatát, hogy Lewis Hamiltont részesíti előnyben, idén minden egyes nyilatkozatával igyekszik élesen szétválasztani egymástól a saját és csapata teljesítményét. Már-már feltűnően sokat hangoztatja például, hogy minden egyes újabb köre élete legjobbja, miközben autója (motorja) teljesítményét talán még a valósnál is gyengébbnek állítja be.
Persze a potenciális munkaadói számára nem árt, ha felhívja magára a figyelmet, ám Watson szerint a spanyol motiválni is kívánja csapatát e hangzatossággal. „A Hondán nagy a nyomás, és Fernando csak annyit tehet, hogy megosztóvá válik, amit korábban motiváló erőként használt arra, hogy a csapat keményebben dolgozzon” – nyilatkozta.
|