Hírek>> : Hamilton szerint Alonso 2018-ban biztosan nem lesz a csapattársa |
Hamilton szerint Alonso 2018-ban biztosan nem lesz a csapattársa
2017.04.09. 16:24
Lewis Hamilton biztos abban, hogy a Mercedes nem fogja lecserélni Valtteri Bottast, pláne Fernando Alonsóra, aki „túl erős”.
Hamilton és Alonso egyszer már voltak csapattársak, még a 2007-es szezonban. Akkor a brit újonc volt, míg a spanyol kétszeres világbajnok és címvédő. Fernando a több éves szerződést írt alá Wokingban, de 2008-tól már ismét a Renault versenyzője volt.
Azóta 2005 és 2006 bajnoka több alkalommal is elmondta, nem Hamiltonnal volt gondja, hanem a vezetőséggel. A McLaren-Honda versenyzője immáron azt sem zárja ki, hogy újra Lewis csapattársa legyen és a Mercedesnél versenyezzen 2018-tól.
Hamilton eddig mindig azt hangoztatta, hogy neki teljesen mindegy, ki a csapattársa: „Hozzátok mellém Vettelt, Alonsót, vagy bárkit…” A paddockban azonban azt pletykálják, hogy ez nem teljesen így van, és Hamilton nem akarja Alonsót, mert tudja, hogy a korábbi csapattársa mennyire erős.
Lewis Kínában a spanyol AS hasábjain a következőképpen vélekedett az esetleges átszerződésről Alonso részéről:
„Ez nem fog megtörténni! Valtteri nagyon jól megvan a Mercedesnél és nagyon gyors is. Ha van két kilód itt és két kilód ott is, és összerakod, hogy négy legyen, azzal csak felborul az egyensúly. Ennek mi értelme? Az egyensúly fontos!”
„Természetesen Fernandóban óriási potenciál van, de meg kell találni az egyensúlyt csapaton belül. Ez most megvan Valtteri és köztem, stabil a kapcsolatunk.”
|