Hírek>> : A Toro Rosso ötletét viszi tovább autóján a McLaren |
A Toro Rosso ötletét viszi tovább autóján a McLaren
2017.04.08. 19:50
A wokingi csapat egy érdekes újdonságot hozott magával a Kínai Nagydíjra annak érdekében, hogy küzdjön az autó konstrukciós gyengeségei ellen: az istálló a Toro Rosso egy ötletét viszi tovább.
A McLaren nem adja meg magát, és tovább küzd azért, hogy a Honda erőforrásának gyengeségei ellenére legalább a pontszerzés összejöjjön a legendás istálló versenyzőinek, a kétszeres világbajnok Fernando Alonsónak és az újoncszezonját töltő Stoffel Vandoorne-nak. Spanyolországig mindenképp ki kell húznia valahogy a McLarennek, ugyanis a hírek szerint ekkor érkezik majd a Honda motorfejlesztési csomagja, amelytől mindenki komoly előrelépést vár.
A Peter Prodomou vezette aerodinamikai csapatra ennek megfelelően jókora felelősség hárul, ugyanis gyakorlatilag csak rajtuk múlik, hogy a csapat legalább valami kevéskében reménykedhet-e egy-egy versenyhétvége előtt. A csapat pont emiatt Kínába is hozott magával újdonságokat, amit végül rá is aggattak az MCL32-re. A T-szárnyról már szó esett, most a padlólemez alakult át, amelyen pontosan az oldaldoboztól és az alatta lévő bargeboard-tól kezdődően egy hosszanti bevágás látható, amely egészen hátranyúlik, az úgynevezett “Coca-Cola” vagy “kólásüveg-zónáig”.
Hasonló koncepciót láthatunk ennél a megoldásnál, mint amit a téli tesztek során a Toro Rosso mutatott magából, most ezt vette elő (és fejlesztette tovább) a McLaren és Peter Prodomou-ék.
|