Hírek>> : Az FIA nemet mondott a szombati futamra |
Az FIA nemet mondott a szombati futamra
2017.04.07. 13:24
Nem lesz változás a Kínai Nagydíj menetrendjében – az FIA-nál úgy vélik, csökkent a veszélye annak, hogy vasárnap megismétlődjön a pénteki forgatókönyv.
Hiába vetődött fel annak a lehetősége, hogy a vasárnapra jósolt rossz időjárás miatt előrébb hozzák a sanghaji versenyt, az FIA a csapatokkal folytatott rövid egyeztetést követően úgy határozott, nem módosít az eredeti programon, azaz szombaton a harmadik szabadedzést és az időmérő edzést rendezik csak meg.
Az aggodalomra nem a kvalifikáció napja, hanem a vasárnap adott okot, amikor is a maihoz hasonló körülmények esetén visszatérhet a mostani mentőhelikopterrel kapcsolatos probléma: a rossz látási viszonyok ellehetetleníthetik a mentést.
Megoldása erre a szövetségnek továbbra sincs, pedig a hírek szerint a két szabadedzés között még teszteltek is. Kipróbálták, mentőautóval mennyi idő alatt lehet eljutni a pályától 5 kilométerre lévő közelebbi kórházba, ám az eredmény nem volt kielégítő, a szabályok által előírt 20 percnél tovább tartott az út.
Az FIA ennek ellenére a híradások szerint gyorsan kizárta annak lehetőségét, hogy szombati versenyt rendezzenek. A BBC-nek egy bennfentes azt nyilatkozta, a fő érvük az volt, hogy vasárnapra most már „jelentősen jobb” körülményeket jósolnak a péntekinél, azaz a szelesebb időnek köszönhetően nem számítanak arra, hogy olyan erős köd és szmog alakul ki a helyszínen, mint pénteken.
Ezt Kevin Magnussen is megerősítette. „Most az előrejelzések azt mondják, hogy a köd magasabbra száll, így jobb az esély arra, hogy a helikopter landolni tud vasárnap” – nyilatkozta.
Az esőre mindenesetre így is van esély, azaz akár még jól is járhatunk a program helyben hagyásával: egy kapkodós szombati száraz verseny helyett lehet egy esőfutamunk, melyre a mezőny nem igazán tudott felkészülni…
|