Hírek>> : Alonso nem hátrál ki a szerződéséből év közben |
Alonso nem hátrál ki a szerződéséből év közben
2017.04.06. 20:01
Fernando Alonso nem fog idő előtt távozni Wokingból, ezt ő maga jelentette ki Sanghajban. A McLaren versenyzője azt is elhintette, szerinte idén komoly bajnokesélyes lehet előző csapata, a Ferrari.
Mark Webber nemrég arról beszélt, sanszos, hogy Alonso megunja a dolgot, és a harmadik sikertelen évet már nem fejezi be a McLarennél. Az érintett így felelt, amikor Webber kommentjeiről kérdezték.
„Nem, ez határozottan nem igaz”- vágta rá a spanyol. „Normális, hogy beszélnek azok, akik kívülállók. Sok embertől olvasok megjegyzéseket. Spanyolországban mindig van egy kérdés Alonsóról, ha egy ex-versenyzőt vagy motorost interjúznak; kérdés arról, mennyire nehéz a helyzet.”
„Mindenki elég közel áll hozzám, és olyan, mintha depressziós lennék! Nem így van”- jegyezte meg a kétszeres bajnok.
Azzal sem ért egyet, hogy az elmúlt éveket időpazarlásként lehetne jellemezni, köszönhetően az eredménytelenségnek.
„Inkább itt vagyok, semmint egy szupermarketben a szülővárosomban. Az F1-ben vagyok, a legjobbat nyújtom, jobban fel vagyok készülve, mint valaha. A legjobbat nyújtom. A csapat nem túl versenyképes most, mint azt tudják. OK, az is igaz, semmit sem tehetünk egyik napról a másikra, szóval keményen kell dolgozni.”
„Ugyanakkor a csapat extra munkát vár el tőlem, egy extra eredményt részemről, ahogy tettük Ausztráliában – az előrejelzések, a szimulációk azt mondták, utolsók vagyunk, és 10.-ek voltunk. Ha Kínára nézve a jóslatok azt mondják, utolsók vagyunk, akkor remélhetőleg Alonso pontot szerez”- jegyezte meg pikírten.
Korábban rendre elmondta, semmivel sem lett volna jobb, ha a Ferrarinál marad, elég volt a második és harmadik helyekből. Nyerni akar, azon kívül mindegy, hogy második vagy 10. lesz. Idén úgy látja, hogy bajnoki kihívó lehet a Ferrari.
„Határozottan. Úgy tűnik, kihívók”- mondta a Sky Sportsnak. „Erősek voltak a téli teszteken, az első versenyen megvolt a tempójuk a győzelemhez. Várjunk, és majd látjuk – de remélhetőleg érdekesebb bajnokságunk lesz ezúttal, és nem csak a Mercedes vesz részt benne.”
|