Hírek>> : McLaren: Ron Dennis maradék részvényeinek megvásárlása a cél |
McLaren: Ron Dennis maradék részvényeinek megvásárlása a cél
2017.04.06. 16:47
Mansour Ojjeh és a Mumtalakat-család, amely a McLaren Technology Group többségi tulajdonosa, a csapat jövőbeli stratégiát dlgozzák ki éppen, a korábbi vezér, Ron Dennis nélkül. És a Honda nélkül?
Kemény időszakon megy keresztül Ron Dennis, a McLaren pozíciójából eltávolított exvezére. Azok után, hogy az új ügyvezető igazgató, az amerikai Zak Brown semmilyen formában nem tartott igényt munkájára, most a maradék tulajdonrészéből is ki akarják őt túrni a tulajdonosi kör tagjai. Ron Dennis annak ellenére, hogy semmilyen aktív munkát nem végez már a csapat körül, még mindig 25%-os tulajdonosa a McLaren Technology Groupnak. Azok után, hogy Dennis 2014-ben és 2016-ban még maga akarta megvenni a többségi tulajdonos bahreini királyi család, a Mumtalakat részvényeit (50%), a szerepek most felcserélődtek.
A család most azon van, hogy a lehető leggyorsabban meg tudja vásárolni Dennis még meglévő tulajdonrészét, ebben pedig segíthet a bahreiniek számára a csapat jövőbeli stratégiája. Ebben akár az is benne lehet, hogy a McLaren szakít a Hondával, amely viszont nagyjából 100 millió eurós veszteséggel járna az istálló számára – a hírek szerint ennyivel járul hozzá a japán motorszállító a két fél kapcsolatához.
Ha a McLaren esetleg folytatja is a Hondával, egy dolog akkor is biztosnak látszik: Ron Dennis nemkívánatos személy lett a McLaren tulajdonosi körében, és a veterán angol csapatfőnök nem fér bele a csapat jövőképébe.
|