Hírek>> : Új, most induló divatcég arca lesz Fernando Alonso |
Új, most induló divatcég arca lesz Fernando Alonso
2017.04.04. 21:00
Fernando Alonso, a McLaren idén már 36 éves, kétszeres világbajnok pilótája egyre inkább kikacsint a Forma-1-en kívülre is. Most éppen egy hamarosan debütáló divatcéggel szerződött le.
Egy idősödő Forma-1-es versenyző nem árt, ha gondol az autóversenyzés utáni életére is. Főleg akkor, ha immár harmadik éve csak szenved, és a maximum, amiben reménykedhet, az esetleg néhány, az asztalról lehulló pontocska. Az eddigi leírás tökéletesen illik az életét néhány éve a McLarennél tengető Fernando Alonsóra, akinek gyakorlatilag semmilyen esélye nincs az igazán komoly eredményekre, mióta 2015-ben leszerződött a McLaren-Hondával.
A kétszeres spanyol világbajnok pilóta most egy hamarosan induló divatcég, a Kimoa egyik arca, nagykövete lett. A márka a fiatalabb vásárlókat igyekszik majd megszólítani. Alonso és a Kimoa megállapodását egy harmadik fél, a McLaren egyik szponzora, a KPMG hozta tető alá. A Kimoa egyébként szorosan kapcsolódik majd a KPMG-hez.
Az új projekt szakmai vezetője Luis Lara lesz majd, addig mindenképp, amíg az új cég kidolgozza üzletstratégiáját. A Kimoa működésébe egyébként besegít a Quimoalar-társaság is, amelyet Luis García Abad, Alonso menedzsere és bizalmasa vezet majd, és felügyel majd Madridban is. A cég egyelőre tíz fővel alakult meg, de a Kimoa elmondása szerint idővel szép sorban szerződtetnek még szakembereket. Az egyik ilyen a divattervező Leyre Valiente volt, aki a projekt kreatív igazgatója lett.
A cég eleinte csak online piacokon lesz jelen (valószínűleg már néhány héten belül), García Abad szerint legkorábban 2018-ban várható megjelenésük a “való világban”.
https://kimoa.com/#
|