Hírek>> : Alonso élete legfontosabb döntése előtt állhat: Elhagyja a Ferrarit, vagy sem? |
Alonso élete legfontosabb döntése előtt állhat: Elhagyja a Ferrarit, vagy sem?
2014.09.06. 15:54
Fernando Alonso valóban egy rendkívül nehéz döntés előtt áll, hiszen az utolsó F1-es szerződését írhatja alá a sportban.
A Scuderia Ferrari Belgiumban bejelentette, hogy Kimi Räikkönenhez hasonlóan a kétszeres spanyol világbajnok is Maranellóban marad 2015-re. A finn „Jégember” egészen odáig ment, hogy még a szerződése lejárta után is a Forma-1-ben maradhat, tehát nem biztos, hogy a következő év lesz Kimi utolsó szezonja a királykategóriában.
Alonso jövője azonban most sokkal érdekesebb és meghatározóbb, főleg a piac szempontjából. Fernando egyelőre csak mosolyog a pletykákon, miszerint már jövőre visszatérhet a McLarenhez, miközben a Red Bullal és a Mercedesszel is tárgyalásban áll.
A spanyol elmondása szerint a Ferrarival szeretne bajnokságot nyerni, és a pletykák szerint már tárgyal az új szerződéséről, de egyelőre nem született megállapodás a felek között.
Még maga Flavio Briatore sem tudja, hogy mi lenne a helyes a korábbi kedvence jövőjét illetően.
„Nem tudom, valóban nem tudom, hogy mi lenne helyes Alonso jövőjének szempontjából. Nem világos számomra, hogy mit kellene tennie ahhoz, hogy újra futamokat és világbajnokságokat nyerjen.” – válaszolta az olasz a spanyol AS kérdésére.
|