Hírek>> : Alonso szerint kellemes gondja van a Mercedesnek: a ferraris nem lesz a béke nagykövete |
Alonso szerint kellemes gondja van a Mercedesnek: a ferraris nem lesz a béke nagykövete
2014.09.04. 17:06
Fernando Alonso szívesen küzdene olyan problémával, mint a Mercedes AMG, melynek domináns autóval kell bebiztosítania mindkét címet. A Ferrari spanyol versenyzője elmondta, nem kívánja eljátszani a békítő szerepét Nico Rosberg és Lewis Hamilton között.
Alonso számos kérdést kapott a Mercedes párosára vonatkozóan, köszönhetően annak is, hogy lehúzott egy évet Hamilton mellett. A mai sajtókonferencián azt kérdezték, közvetítene-e a két mercedeses között, lenne-e békenagykövet.
“Nem, határozottan nem”- mondta, miután magasba emelte mindkét kezét. “2007-ben nem úgy mentek a dolgok, ahogy akartuk volna, de ahogy azt sokszor elmondtam, nem volt bajom Lewisszal. Nagyon szakmai kapcsolatunk volt, profik voltunk, a csapatot pedig nagyon versenyképes emberek alkották”- boncolta a témát.
“Mindez elég normális; az, hogy a csapat nem volt teljesen elégedett bizonyos filozófiákkal. Több lehetőségem is volt, hogy csapatot válasszak a következő évre, és próbáltam továbblépni. Sosem volt gondom Lewisszal. Nem lep meg, hogy még mindig jó a kapcsolatunk. Biztos vagyok benne, ők is tovább fognak lépni”- utalt a mellette ülő Rosbergre és Hamiltonra.
Ahogy Nico is mondta, egyértelmű célokkal rendelkeznek – meg kell nyerni a bajnokságot, mindkettőt. Előkelő helyzetben vannak, hogy ez megadatott számukra. Mi kívülről próbáljuk élvezni ezt, mert csodálatos párharc. Ezért van ez a sport. Elég jó problémával bírnak – meg kell nyerni a bajnokságot…”- jegyezte meg mosolyogva.
Alonso nem kívánta kommentálni azt, amit az esetről mondott múlt héten különböző sajtóknak, mert szerinte “nem pontosan azt mondta”, és ha mondana is valamit most, akkor “két-három nap múlva megpróbálják felfújni”.
|