Hírek>> : Alonso: Nem igaz, hogy Ron Dennis felhívott volna a McLarentől! |
Alonso: Nem igaz, hogy Ron Dennis felhívott volna a McLarentől!
2014.09.02. 14:51
Fernando Alonso tagadta a brit médiában megjelent híreket, miszerint Ron Dennisszel találkozott volna a McLaren miatt.
2005 és 2006 bajnoka 2007-ben volt a McLaren versenyzője. A wokingi istálló és Alonso is hosszú távon számolt egymással, de egy szezon után elváltak az útjaik. Most évekkel később a McLaren egyértelművé tette, hogy szeretné visszaszerezni Fernandót, aki 2010 óta a Ferrari versenyzője.
A Honda nagyon szeretné Wokingban látni Alonsót, akit sokan a legjobb versenyzőnek tartanak. Legutóbb Jenson Button, a McLaren versenyzője nyilatkozott úgy, hogy nincs komplettebb pilóta a spanyolnál a jelenlegi mezőnyben.
A japán gyártó nem adja fel, és legkésőbb 2016-ban a McLarennél szeretné látni Alonsót, de lehetséges, hogy ez soha nem fog megtörténni. Fernando nemrég egyértelművé tette, hogy a Ferrarival akar bajnokságot nyerni és úgy érzi, van egy befejezetlen ügye Maranellóban.
A brit média arról számolt be, hogy a McLaren egykori csapatfőnöke és Alonso egy titkos találkozó keretében egyeztettek az esetleges szerződésről. Fernando éves szinten 32 millió dollárt kapna a csapattól.
„Nem, ez nem igaz.” – mondta Alonso a CNN kérdésére, miszerint Dennis valóban megkereste őt.
|